Sokan építenének szélerőművet, a 700-as kapacitásra 2300 megawattnyi ajánlat érkezett
A nyáron meghirdetett pályázatra 37 beruházótól összesen 46 jelentkezés érkezett. A vállalkozások közel 2300 megawattnyi új szélerőművet építenének, miközben az első körben nagyjából 700 megawattnyi új kapacitás hálózati csatlakozására van lehetőség – jelentette be Facebook-oldalán Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. Szerinte óriási az érdeklődés.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) augusztus végén írta ki a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A kormány azt már korábban eldöntötte, hogy uniós pénzből fejlesztik a hálózatot és új szélerőműparkok is épülhetnek. A benyújtási határidő október 30-a volt. A pályázati kiírás meghatározza a hálózati csatlakozás időbeli kereteit is. A legkorábbi csatlakozási időpont 2030. szeptember 30-a.
Kapitány István szerint az előző kormány éveken át akadályozta a szélerőművek építését. „Mi változtattunk ezen, és elkezdtük behozni a lemaradást” – fogalmazott. A miniszter azt írta, hogy a szélenergia jól kiegészíti a napenergiát. „Akkor is termelhet áramot, amikor nem süt a nap, például éjszaka vagy télen. Ráadásul a pályázók közel 2000 megawattóra kapacitású akkumulátoros energiatároló építését is vállalták.” Ezek segítségével a megtermelt áramot később is fel lehet majd használni.
A beérkezett pályázatokat most elbírálják, az első eredmények december közepére várhatók. „A célunk egyszerű: termeljünk több energiát itthon, függjünk kevésbé a külföldtől, és tegyük biztonságosabbá Magyarország energiaellátását!” – írta Kapitány.