Egyre kevesebb élelmiszerlánc közül választhatnak a vásárlók Közép-Európában

által Christian M.
Egyre kevesebb élelmiszerlánc közül választhatnak a vásárlók Közép-Európában

Egyre kevesebb élelmiszerlánc között választhatnak a vevők Közép-Európában

Csehországban a Tesco kivonulásával már a teljes piac közel 90 százalékát mindössze öt nagy boltlánc, de tulajdonképpen már csak az ezek mögött álló három óriási multi cégcsoport uralja majd. Miután a cseh Tesco üzleteket az Albert márka alatt futó láncba olvasztják, a 2025-ös forgalmi adatok alapján az emögött álló belga Ahold Delhaize piaci részesedése 26-28 százalékra nőhet.

A multilánc a szlovák Tesco hálózatának átvételével 12-16 százalék közé lőheti be magát az országban. A szlovákiai piaci koncentráció is erős, ott az öt vezető márka 75-80 százalékot hasíthat ki a teljes forgalomból.

Ha márkanevek szerint nézzük, akkor becslések alapján Magyarországon és Lengyelországban az öt legnagyobb piaci szereplő összesített részesedése 60-70 százalék, Romániában pedig egyelőre még csak 55-60 százalék körül lehet. Az adatokban olyan kis- és közepes boltos beszerzési társulások is vannak, mint például a magyar CBA és Coop.

A Tesco még 2021-ben vált meg lengyel bolthálózatától, amelyet a Netto áruházlánc dán tulajdonosa vásárolt meg. A kelet-európai országokban az Ahold Delhaize (Albert és Profi üzletek) mostani előretörése mellett a Lidl és a Kaufland tulajdonosa, a német Schwarz-csoport és a Penny, illetve Billa márkák mögött álló, szintén német Rewe jelenléte különösen erős.

A Tesco Magyarországról egyelőre nem vonult ki, és a Schwarz nem hozta be a Kaufland hálózatát; ezekről rendre megjelennek spekulációk, amelyeket az érintettek nem kommentálnak.

A napi fogyasztási cikkek (FMCG) kiskereskedelmében a vállalatok mérete döntő tényezővé vált, ezért a szektorban a fúziók és felvásárlások felpörgése várható a határokon átnyúló szinergiák kiaknázásának érdekében, amint azt az EuroCommerce és a McKinsey & Company közös éves jelentése írja.

Ha egész Európát nézzük, a szektorban az egyesülések és felvásárlások száma évek óta látványosan magas, tavaly 28 FMCG-kiskereskedelmi tranzakciót jelentettek be vagy zártak le. Ezeknek a 65 százalékát az egyes országokon belüli szereplők, egymás között hajtották végre, a páneurópai nagy óriások az ügyleteknek csak kisebb részében vettek részt, mert tipikusan csak akkor aktivizálják magukat, amikor a helyi kisebb szereplők már nagyobbakká álltak össze.

A méretgazdaságosság két területen jelent nagy előnyt: a saját márkás termékek gyártásában-forgalmazásában és a technológiai beruházásokban. Minél nagyobb egy boltlánc, a nagyobb volumennek köszönhetően annál hatékonyabban tudja teríteni az egyre növekvő informatikai és automatizálási költségeit.

A térségben mindenhol különösen erős a diszkontláncok térnyerése, amelyek szintén európai szintű beszerzéseket és jelentős mértékben szabványosított áruválasztékot alkalmaznak a működés áramvonalasítására.

Ezt is kedvelheted