Navracsics Tibornak is dolgozott Feledy Botond elemzőcége
Nemcsak Lázár Jánosnak, hanem Navracsics Tibor volt területfejlesztési miniszternek is készített elemzéseket Feledy Botond cége – írta a 444 az általa megszerzett dokumentumokra hivatkozva. A dokumentumok szerint Feledy a Miniszterelnökség megbízásából bruttó 11,9 millió forint értékű tanácsadói munkában vett részt, amely Navracsics Tibor munkáját segítette.
A beszámoló szerint Feledy havi rendszerességgel készített vezetői összefoglalókat Navracsicsnak az Európai Unió és a közép-kelet-európai régió országairól, különös tekintettel a magyar kormányzati szempontból fontos történésekre. Emellett tanácsadói szolgáltatásokat is nyújtott Navracsics minisztériumának.
A 444 egy részletes számlát is megszerzett, amelyből az derült ki, hogy Feledy külpolitikai elemzőcége, a Red Snow Publishing and Consulting VOF többek között a lefoglalt orosz vagyonokról és az Epstein-aktákról is készített anyagokat a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumnak. A lap szerint még idén márciusban is számláztak a minisztériumnak, közel 19,5 millió forint értékben. A számla alapján Feledy cégének óradíja 62,5 ezer forint volt.
Velkey György külügyi államtitkár hétfő este jelentette be, hogy azonnali hatállyal megszüntetik Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézetnél, amelyet három hónapja vezetett vezérigazgatóként. Velkey a döntést azzal indokolta, hogy a Külügyminisztérium néhány nappal korábban értesült az intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról, ezért elvesztették a Feledybe vetett bizalmat.
A bejelentés mindez néhány órával azután történt, hogy a Telex kérdéseket küldött a Külügyminisztériumnak arról, tudtak-e Feledy korábbi, Lázár János minisztériumától kapott megbízásáról. A Telex által megszerzett dokumentumok alapján Feledy évekig Lázár János tanácsadója volt, és a volt építési és közlekedési miniszter tárcája összesen 84 215 500 forintot fizetett ki a cégének külpolitikai elemzésekért. Velkey kedden a parlamentben a Telexnek azt mondta, nem a laptól, hanem Vitézy Dávid minisztériumától értesültek Feledy korábbi szerződéseiről.