Több felújítási támogatás jut a paneleknek, mint amennyit az állapotuk indokolna
A kormány múlt héten mutatta be a lakhatási programjának részleteit. A program három pillérből áll: az Otthon Startot a Wekerle Plusz vásárlási és építési hitel váltja, visszahozzák a lakástakarék állami támogatását, és felújítási program is indul.
A tervek szerint 2027 februárjában indul a Családi Ház Program, 2027 márciusában pedig a Társasházi és Panel Program. A kormány 2030-ig 120 ezer lakóingatlan felújításával számol, ezen belül 60 ezer családi házéval, 33 ezer társas- és 27 ezer panelházéval.
Bár az előző kormány támogatási programjaiból kimaradtak, a panelek energiahatékonysága átlagosan még így is jobb a hazai társasházakhoz és főleg a családi házakhoz képest. A források tervezett megoszlását és az épülettípusok energiahatékonyságát figyelembe véve ezért az új felújítási program jobban kedvez nekik.
A felújítási program nagy előrelépést jelentene az előző évek felújítási tempójához képest, de még mindig elmarad attól a mértéktől, amire ahhoz lenne szükség, hogy Magyarország teljesíteni tudja a 2050-es klímasemlegességi célkitűzését. A releváns szakpolitikai tanulmányok szerint évente 100-150 ezer lakóingatlan mélyfelújítására lenne szükség.
A program nagyobb arányban tervezi a panel- és társasházak felújítását ahhoz képest, amilyen arányban ezek az épületek a legrosszabb energiahatékonyságú épületek között vannak. A terv szerint a felújítandó épületek között a családi házak aránya 50 százalék, miközben a legrosszabb – H és I energetikai minősítésű – épületek között az arányuk meghaladja a 77 százalékot. Az ilyen társasházi lakások aránya 9 százalék, a programban a tervezett arányuk 17 százalék, a paneleké pedig alig haladja meg az 1 százalékot, és a programban a terv szerint a felújított lakások 23 százaléka ilyen lesz.
A legrosszabb energiahatékonyságú épületek legnagyobb hányadát a falusi családi házak teszik ki, 39 százalékos részesedéssel, amelyeket a kisebb városok családi házai követnek 29 százalékkal.
A Magyar Energiahatékonysági Intézet tanulmánya részletesebben is kitér arra, miért van kevesebb panellakás a legrosszabb energiahatékonyságú ingatlanok között. Sok panelben van távhős fűtés, ami a jelenlegi minősítési rendszer szerint pozitívan hat egy lakás energiahatékonysági besorolására, és a panelépületeknek lakásarányosan kisebb a hővesztesége a családi házakhoz képest, mert egymást is fűtik a lakások.
Az is sokat számít, hogy a korábbi felújítási programokban ezek a lakások nagyobb arányban vettek részt, így a becslések szerint a panelek 44 százaléka átesett valamilyen felújításon az elmúlt 20 évben. Ez az arány a családi házaknál a kormány 2021-es Hosszú Távú Felújítási Stratégiája alapján 33 százalék volt, a 10-nél több lakással rendelkező társasházaknál pedig csak 16 százalék.