Hullámvasúton az olajár: hétfőn tárgyalunk, kedden háborúzunk
November 2-án több mint 7 százalékkal esett az amúgy igen magasan, 100 dollár/hordó felett járó olajár, miután aznap éppen nőtt az amerikai–iráni konfliktusban a deeszkalizáció esélye. Az utolsó napok olajpiaci történéseinek talán már túl sok hatása nem volt az amerikai félidős választásokra, de a piac azért még elhitte, hogy Donald Trump amerikai elnöknek sikerül a választás napjára kicsit lejjebb nyomnia az olaj-, és így a benzin- és a dízelárakat.
Az elnök ugyanis minden erejével azon dolgozott mostanában, hogy elhitesse a választókkal: olcsóbb lesz az amerikai üzemanyag. Ezért próbálta korábban rávenni Ukrajnát, hogy legalább átmenetileg ne lője az orosz finomítókat, ezért szabadította fel a szankciók alól az orosz dízelszállításokat akár az Egyesült Államok felé, és ezért sugallta azt, hogy sikeresek lehetnek az iráni és katari tisztviselők közötti tárgyalások a közel-keleti nyersolaj-kínálat stabilizálódására.
A Brent-olaj határidős árfolyama hétfőn mindenesetre több mint 8 dollárral esett – ez nagyobb kilengés volt, mint amit megszokhattunk azoktól a napoktól, amikor Trump megpróbál mondani valami biztatót (más kérdés, hogy a piac ezt már több tucatszor bevette).
Aztán hiába számítottak sokan diplomáciai áttörésre, kedden fordult a kocka, és mivel az amerikai erők – állítólag pusztán prevencióból – bombázták Iránt, az olaj 2 százalékkal drágult, 106 dollár/hordó fölé kúszott a Brent-ár.
Az olaj ára elsősorban azért emelkedett, mert az amerikai erők légicsapást mértek az iráni Kesm-szigetre, amely a kulcsfontosságú Hormuzi-szoros közelében fekszik, Teherán pedig válaszcsapásként a nyersolajat termelő Perzsa-öböl menti szomszédos államokat támadta meg, így odalett a béke reménye. Mindkét fél elmondta, hogy a másik volt agresszív, ő csak védekezett. Az ilyen „az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött” helyzeteknek az a magyarázata, hogy az először tüzelő USA egyes tisztviselői védekező jellegűnek írták le az újabb amerikai támadásokat, hogy ezekkel megakadályozzák Iránt abban, hogy szabadon támadhasson kereskedelmi hajókat a Hormuzi-szorosban.
Mindez valójában nem jó Trumpnak, mert erősíti az amerikai választókban az inflációs érzetet. Ráadásul megint ott tartunk, ahol a nyolc hónapja tartó konfliktusban már annyiszor: esély sincs a békés megoldásra, megint eszkalálódik a konfliktus.
Iránnak továbbra is az a célja, hogy gyengítse Trumpot, de a fejlemények azért is jelentenek csalódást, mert egy nappal korábban maga Teherán is bejelentette, hogy folytatódnak az Irán és az Egyesült Államok közötti tárgyalások a háborújuk befejezése érdekében.
Mindez nagyon jó hír volt, mert előtte pár nappal a Brent-olaj árfolyama már hat hónapja nem látott csúcson zárt, mivel aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a közel-keleti konfliktus csak durvul és durvul.
Ekkor jött a bizakodásra okot adó hír: Maszúd Pezeskjan iráni elnök – aki amúgy korábban szívsebész volt – azt nyilatkozta, hogy Modzstaba Khamenei ajatollah, az iráni legfőbb vezető és vallási vezető bizonyos felhatalmazásokat adott a kormánynak a béketárgyalásokhoz. Ez is jó hír volt, de emellett az Egyesült Államok november 10-11-én ukrán és orosz delegációkat hívott össze Abu-Dzabiba, hogy megvitassák Moszkva Ukrajna elleni háborújának befejezését, a háború utáni biztonsági megállapodásokat és a feszültségek enyhítését. Természetesen az nem túl sanszos, hogy egy csapásra befejeződik a háború, de ha bármilyen eredmény születik, az jó hír az energiapiacnak.
November 3-án, a félidős választás napján azonban végül az lett az üzenet: Donald Trumpnak nem sikerült megoldania semmit, nagyon drága az olaj, a benzin, a dízel, a kerozin és a földgáz. Három hónapos időtávban ezek a termékek mind legalább 30 százalékot drágultak, az erősen földgázimportőr Magyarországnak pedig rossz hír, hogy a földgáz egyenesen 65 százalékkal drágább, mint augusztus elején.