Trump kampányol, sok republikánus jelölt inkább elkerülné
Donald Trump amerikai elnök az utolsó két kampányrendezvényét tartotta vasárnap Kansasben és Iowában a keddi félidős választások hajrájában. Kansasben 1932 óta nem választottak demokrata szenátort, ezúttal azonban kőkonzervatív államokban is védekezésre kényszerültek a republikánusok.
Trump hétfőn Washingtonban, a Lincoln-emlékmű tükörmedencéjénél tartotta a kampányzáró beszédét, amelynek első majdnem húsz percében kizárólag a tükörmedence felújításáról beszélt. A félidős választásokat csak 23 perc után említette, akkor közölte, hogy az „életünk legfontosabb félidős választásáról” van szó.
A hétvégi kampányolás kalandos utat járt be. Csütörtökön előbb a szombatra tervezett kansasi, majd a vasárnapi iowai eseményt is törölte a Republikánus Párt. A hivatalos indoklás szerint a jelöltek olyan jól állnak, hogy nincs szükség az elnök személyes jelenlétére, noha mindkét állam a csataterek közé tartozik. A felmérések alapján a szenátust is elveszíthetik a republikánusok.
„Hála istennek” – reagált a törlésekre egy névtelenséget kérő magas rangú republikánus tisztviselő, aki szerint Trump egy államban sem tudta növelni a jelöltek esélyeit. Az új terv az lett volna, hogy az elnök csak telefonon jelentkezik be 19 kampányrendezvényre, de egy nap sem telt el, és bejelentették, hogy vasárnap mégis elutazik Kansasbe és Iowába.
Trumpot a törlésekről szóló sajtóbeszámolók nagyon zavarták. Amikor egy riporter arról kérdezte, hogy a kampányutazások fárasztották-e ki, dühösen szidalmazni kezdte az újságírót, betegesnek nevezte a kérdés miatt, és azt mondta neki: „undorító vagy, szedd össze magad, borzalmasan nézel ki”.
Trump nem a hagyományos csatatérállamokban tartott gyűléseket, hanem Kansasben, Iowában és Mississippiben, olyan államokban, amelyeket háromszor nagyon simán megnyert. Zárt ajtók mögött több republikánus tisztviselő is elismerte, hogy nehéz helyzetben vannak. Ronna McDaniel, a Republikánus Nemzeti Bizottság korábbi elnöke azt nehezményezte, hogy pártjának 200-300 millió dollárt kellene elköltenie Texasban a szenátusi mandátum megvédésére.
Az elnök népszerűsége történelmi mélypontra zuhant, az Irán ellen indított háború rendkívül népszerűtlen, ami az üzemanyagok, különösen a dízel árának megugrását és az infláció emelkedését okozta, miközben Trump vámjai különösen rosszul érintették a gazdákat. A fiatalok és a latinók, akik 2024-ben nagy arányban szavaztak Trumpra, két év elteltével már a demokraták felé húznak. A republikánusok a fehér munkásosztály támogatását is kezdik elveszíteni, ráadásul Trump magára haragította a vidékiek egy részét is.
Több republikánus jelölt igyekezett hangsúlyozni, hogy mennyire ellenzi Trump intézkedéseit. Jelenléte a kampányban annyira toxikussá vált, hogy több jelölt azt akarja, az elnök kerülje el az államát. A Demokrata Párt kampánya nagyban épít a népszerűtlen elnökre, míg a republikánusok reklámköltései szinte a puszta létét is elhallgatták.
Trump a kampányban a megélhetési válságot hoaxnak nevezte, a rajta gúnyolódó Bill Mahert vesztesnek hívta, James Talarico texasi demokrata szenátorjelöltet vegánnak minősítette egy húsimádó államban, Jon Husted ohiói szenátor dögösségén és izmos fenekén merengett, Norvégiát szarfészeknek titulálta, Abdul El-Sayedet pedig dzsihádistának nevezte. Egy arizonai nagygyűlésen azt mondta: „Egy aranykorban vagyunk”, miközben rendszeresen a golfpályáiról és a jól menő tőzsdéről beszélt.
A demokraták nagy sikerrel vetették be Barack Obama volt elnököt, aki szerint Trump Fehér Háza „úgy néz ki, mintha Szaddám Husszein nyitott volna egy Cheesecake Factoryt”. Az esztétikai kritika felbőszítette Trumpot, aki több gyűlésen megvédte az átalakításokat, és Obamát folyton a teljes nevén, Barack Hussein Obamaként szólította. Obama egy atlantai eseményen azzal cikizte Trumpékat, hogy „mozgósítottak egy teljes kormányzati válaszadást erre a viccre; nem az inflációra, hanem a viccre”.
Nem mindenhol jelentett hátrányt Trump neve: a legfanatikusabb szavazóknál a MAGA-keménymag mozgósításában fontos szerepe lehetett. A tennessee-i Sharon Anderson, aki már 81 Trump-gyűlésen vett részt, azt mondta: „Már 11 éve csinálom ezt. Szerintem egy fikarcnyit sem változott.” A texasi Lubbockban kampányoló Trump mellett egy helyi azt mondta, meg akarják mutatni, hogy a város támogatja őt, bár a megkérdezettek zöme a megélhetést és az üzemanyagárakat emlegette, Trump pedig maga is elismerte, hogy szoros lesz a szenátusi meccs Texasban.