A Matolcsy-bizottság csütörtökön nem hallgatja meg a jegybankelnököt

által Christian M.
A Matolcsy-bizottság csütörtökön nem hallgatja meg a jegybankelnököt

Nem hallgatja meg csütörtökön Matolcsy Györgyöt az MNB-botrányt vizsgáló bizottság

November 5-én, csütörtökön biztosan nem hallgatja meg személyesen a letartóztatásban lévő Matolcsy Györgyöt az MNB-botrányt vizsgáló bizottság – közölte kedden Csőszi Attila, a vizsgálóbizottság elnöke. Számos tisztázandó kérdés miatt a testületnek előbb döntenie kell arról, hogyan kezeli a kialakult helyzetet, és hogy van-e alternatíva a volt jegybankelnök meghallgatására.

A nyomozást felügyelő Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem állnak fenn a meghallgatás jogszabályi feltételei, ezért a vizsgálóbizottságot a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához irányította. Álláspontjuk szerint Matolcsy meghallgatása telekommunikációs eszközzel vagy a bv-intézetben is lehetséges. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a konkrét fogvatartottal kapcsolatban nem nyilatkozott, általánosságban azonban azt közölte, hogy az előállítás elkerülése érdekében igénybe vehető a távmeghallgatás lehetősége, és az ország valamennyi börtönében összesen 70 videokonferencia-végpont biztosítja a fogvatartottak távmeghallgatását.

A vizsgálóbizottság ülésére Matolcsy és védője még a letartóztatás előtt megkapta az idézést, sőt az Országházba történő beléptetéshez szükséges adatokat is leadták. A volt MNB-elnököt azonban október 21-én őrizetbe vették, majd letartóztatták, ami új helyzetet teremtett. Védője azt válaszolta, hogy közel egy hete egy részletes indoklással ellátott beadványt küldött az esetleges meghallgatással kapcsolatban, de választ nem kapott, és kérte a bizottságot, hogy ha a sajtót is tájékoztatni akarják a beadványról, azt teljes terjedelmében közöljék.

A csütörtöki ülésen elsőként e beadvány felolvasása várható, majd Varga Mihály volt nemzetgazdasági minisztert hallgatják meg. A vizsgálóbizottság október 1-jén egyhangúlag szavazta meg Matolcsy meghallgatását, Varga meghallgatásáról pedig 5 igen, 0 nem és 1 tartózkodás mellett döntöttek. Matolcsy György 2013 és 2025 között volt az MNB elnöke, Varga Mihály 2013 és 2018 között nemzetgazdasági miniszter, 2018-tól 2024-ig pénzügyminiszter volt, 2025-ben pedig Matolcsyt váltotta a jegybank élén.

A nyomozó ügyészek szeptember 21-én az MNB-ügy egyik szálát érintően több helyszínen is intézkedtek, többek között Matolcsy György otthonánál. A szál lényege, hogy a Matolcsy-éra utolsó napjaiban, néhány nappal az Állami Számvevőszék jelentéseinek publikálása előtt átszervezések kezdődtek a jegybank alapítványa, a PADME körül. 2025. február 28-án az alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. értékpapírkölcsönnek nevezett szerződéssel átadta az Optima Befektetési Alapkezelő részvényeit a Közép-Európai III. Magántőkealapnak, amelyet a Quartz Befektetési Alapkezelő kezelt.

A konstrukcióval nem magát az alapítványi vagyont adták el, hanem az annak kezelésében meghatározó szerepet játszó társaság tulajdonosi jogait engedték volna át évekre a magántőkealapnak. A terv végül Varga Mihály érkezésével hiúsult meg: az új jegybankelnök hivatalba lépése után távozott az alapítvány korábbi kuratóriuma, a vitatott szerződést pedig néhány napon belül felbontották. Vargáék ezután vizsgálatot indítottak, majd áprilisban feljelentést tettek.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a színlelt értékpapír-kölcsönszerződés valós célja az volt, hogy a PADME Alapítvány vagyona feletti rendelkezési jogot olyan személyi kör birtokába játssza át, amelyre Matolcsy György jegybankelnöki mandátumának lejárta után is befolyással bír, azzal a céllal, hogy a vagyonnal ő és fia haszonszerzés végett saját céljaiknak megfelelő befektetéseket eszközölhessenek. Ezzel több százmillió forintos vagyoni hátrányt okoztak. A volt jegybankelnököt és társait különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

Matolcsy György mellett őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Ádám cégeinek állandó ügyvédjét, aki az értékpapírügyletben működött közre, valamint a Matolcsy Ádámhoz és Száraz Istvánhoz köthető egyik cég vezető tisztségviselőjét is. Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt, az MNB-alapítványok ingatlanbefektetéseit és pénzét kezelő cégek vezetőjét szintén gyanúsítottként hallgatták volna ki, ám mivel egyikük sincs az országban, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük, és csúcsbűnözőkre szakosodott fejvadászok keresik őket.

Ezt is kedvelheted