Toscana díjnyertes történelmi és kulturális zarándokútja

által Christian M.
Toscana díjnyertes történelmi és kulturális zarándokútja

Zarándokok nyomában Toszkána nagydíjas történelmi-kulturális túraútján

A Via Francigena zarándokútvonal 2000 kilométeren keresztül halad Canterburytől Rómáig. A beszámoló szerzője először járt ezen az útvonalon, és mivel csak pár napja volt egy érdekesebb szakaszára, egy Magyarországról könnyebben elérhető, szép vidékkel kezdte. A Pontremoli és Siena közötti, Toszkánát majdnem teljesen keresztülszelő 266 kilométeres szakasz a zarándoklat lényegét nyújtja: a testi erőfeszítéssel fűszerezett, kulturális háttérrel támogatott lelki elmélyülést.

Az utazás erre a szakaszra Budapestről kifejezetten egyszerű: közvetlen repülőjárattal Pisába lehet menni. Onnan vonattal észak felé két óra alatt érhető el Pontremoli, a startpont. A túra végén a Pisától délre eső Sienából szintén két óra volt eljutni a repülőtérre.

Pontremoli két hegyi folyó összefolyásának hosszú földnyelvére épült. Első biztos említése a 10. század végéről származik, éppen Sigeric canterburyi érsek naplójából. Középkori erődítményei, hídjai, templomai és újkori barokk palotái alakították ki mai arculatát. A zarándokszálló a város melletti domb aljába épült kapucinus szerzetesek kolostorában üzemel, akik 2014-ben távoztak innen. Az épület azóta kizárólag zarándok szálláshelyként működik.

A Via Francigena története

A Via Francigena Európa egyik legfontosabb középkori zarándokútja, amelynek gyökerei a késő római időkig nyúlnak vissza. Történetének legismertebb forrása Sigeric, Canterbury érseke, aki 989-ben utazott Rómába, hogy átvegye a pápától érseki jelvényét. Hazafelé vezető útján feljegyezte útjának 79 állomását, ezzel tulajdonképpen intézményesítve a zarándoklat pontos vonalát. Az általa használt csapások és római utak mára részben eltűntek, illetve leginkább autóutakká alakultak át. Ezek elkerülésére a mostani nyomvonal félreesőbb ösvényeken halad, ezért 300 kilométerrel hosszabb, mint egykor Sigericé. A Via Francigena az elsők között kapta meg 1994-ben az „Európa Tanács Kulturális Útvonala” minősítést.

Ezt is kedvelheted