Feljelentést tesz a félkész ingatlan-nyilvántartási rendszer miatt a minisztérium

által Christian M.
Feljelentést tesz a félkész ingatlan-nyilvántartási rendszer miatt a minisztérium

Feljelentést tesz a félkész ingatlan-nyilvántartási rendszer miatt Tanács Zoltán minisztériuma

A Tudományos és Technológiai Minisztérium feljelentést tesz az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, az E-ING fejlesztésével kapcsolatban – közölte a tárca pénteken. Az informatikai rendszer fejlesztését korábban késznek nyilvánították, a minisztérium szerint azonban valójában csak 52 százalékos készültségen áll. A projektet teljes egészében európai uniós forrásokból finanszírozták.

„A feljelentésben többek között a költségvetési csalás, a hűtlen kezelés, a hamis magánokirat felhasználása, valamint az esetleges felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztásának vizsgálatát indítványoztuk” – fogalmazott a minisztérium. A hatóságok feladata annak megállapítása, hogy történt-e bűncselekmény, milyen teljesítések alapján történtek a kifizetések, kik hozták meg az érintett döntéseket, és terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség.

Az E-ING rendszer fejlesztésére még 2019-ben kötött szerződést a kormány, és több mint 15,9 milliárd forint támogatást adott a projektre. A TIGRA Kft.-vel kötött szerződés eredeti nettó értéke 899 millió forint volt, amely a módosításokkal nettó 8,449 milliárd forintra, bruttó 10,73 milliárd forintra emelkedett – áll a minisztérium közleményében.

A TIGRA alvállalkozójaként a 4iG is közreműködött, amely saját 2019-es éves jelentése szerint egy több mint nettó 2 milliárd forintos részfeladatra szerződött. A dokumentáció szerint 2022 májusában az utolsó fejlesztési mérföldkövet is teljesítettnek minősítették, és a kapcsolódó kifizetés megtörtént.

Valójában azonban a 2026. júliusi műszaki státusz szerint 4 modulból 3 az alábbi készültségi szinten áll: az ügyféloldali alkalmazás készültsége mindössze 10–15 százalék, a térképi eljárási modul készültsége 0 százalék, a földforgalmi és mezőgazdasági modul készültsége 0 százalék, a projekt összesített csúszása pedig 927 nap. A hivatali oldal működik, de akadozik a rendszer, és több vállalt funkció nem elérhető teljesen, így a rendszer összesített készültsége mindössze 52 százalékos. A helyzet különösen súlyos, mivel a projekt 100 százalékban európai uniós forrásból valósult meg.

A minisztérium azt ígéri, hogy be fogják fejezni a projektet, és az a cél, hogy a nagy csúszást ledolgozzák. A korábban vállalt funkciók működését biztosítani szeretnék, hogy az ingatlan-ügyintézési rendszer valóban korszerű lehessen.

Az E-ING fejlesztése miatt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indított idén januárban. Az ingatlan-nyilvántartási rendszer digitalizálását 2015-ben indította el a kormány, és 16 milliárd forintnyi európai uniós forrást is kapott hozzá. A támogatásból elkészült E-ING rendszert már 2024-ben készre jelentették, ugyanakkor az előre beharangozott funkciók továbbra sem váltak elérhetővé. Tavaly nyáron a földhivatalok is átálltak az új rendszerre, ez azonban túlterheltséget és a beszámolók alapján több hónapos fennakadásokat okozott az ügyintézésben.

Ezt is kedvelheted