Meghalt a Mankind néven alkotó Varga Ákos
Meghalt Varga Ákos, a Mankind néven ismert DJ-producer, a magyar elektronikus zenei színtér egyik meghatározó alakja.
A zenész 2017 óta volt aktív a hazai klubéletben, rendszeresen fellépett a legnagyobb hazai fesztiválokon.
Szettjeit a hipnotikus, perkusszív és acidos elemekkel tarkított zenék jellemezték, de az elmúlt időben a sötétebb ambient és drone zenék felé is érdeklődéssel fordult.
Programszervezőként több klub és fesztivál programját is irányította, ROT című videója különdíjat kapott a 2019-es Klipszemlén.
2024-ben kétévnyi produceri szünet után tért vissza a Lost & Found című EP-vel. Ez volt a Madrapur kiadó első megjelenése is, amelyet Földi Ádám fotóssal együtt alapított.
Mankind készített remixeket az Anima Sound Systemnek és a Jazzékielnek is.
Az elmúlt években Berlinbe költözött, játszott a Tresorban, a Sisyphosban, a Kater Blauban és év elején a HÖR legendás stúdiójában is, és már Németországban készítette el a Free Sequence-nél megjelent, Feleletnek Főhőse című EP-jét.