Gyönyörű sárga virága van, mégis csak gyűlölet árad felé most

által Christian M.
Gyönyörű sárga virága van, mégis csak gyűlölet árad felé most

Szép sárga virága van, de csak a gyűlölet árad most felé

Az utóbbi hetekben lépten-nyomon olyan Facebook-posztokba botlik az ember, amelyeket szentségelő biciklisek tettek közzé, miután az alattomosan tüskés királydinnye kiszúrta a gumijukat, általában nem is egy helyen. A királydinnye régóta itt élő növény, de mintha most robbant volna be igazán a térfoglalása. Úgy tűnik, a fél országot elfoglalta, egymástól távol eső települések is hírt adnak közösen megszervezett irtóakcióikról vagy sziszifuszi küzdelmekről, és már civilek által létrehozott, bejelentős elterjedési térképe is van.

A királydinnye egyéves, sárga virágot hozó, lágyszárú növény, amely május–júniusban csírázik ki, életciklusa nagyjából szeptember végéig tart, és magként tud áttelelni. A neve megtévesztő, mert egyáltalán nem dinnye, és a megjelenésében sincs semmi királyi. A növény népi nevei jobban leírják, hogy mire lehet tőle számítani: ismerték sulyomszurdancs, földi sulyom vagy banyafog néven is. Tövises termése szinte mindig úgy helyezkedik el a talajon, hogy az egyik tüske felfelé néz, így garantáltan fájdalmas élmény, ha valaki rálép. Nem csoda, hogy már régóta megkeserítette emberek és legelő állatok életét. A növény trükkjét ellesve hozhatták létre a vassulyom nevű harci eszközt, amelyből ha elég sokat elszórtak, harci szekereket, elefántokat, lovasságot és tevéket lehetett megsebesíteni és lelassítani. Manapság gumiabroncsos járművek ellen szoktak hasonló eszközt bevetni.

A királydinnye a trópusi, a szubtrópusi és a meleg mérsékelt égövben is őshonos, a hagyományos kínai és indiai orvoslás használja is. Csecserits Anikó, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa azt mondta, hogy a Kárpát-medencei elterjedéséről kevés adat áll rendelkezésre, valószínűleg itt is több száz éve jelen van, de akár több ezer éve is itt élhet. „Nem egy friss jövevényről van szó. Azt biztosan tudjuk, hogy már az első hazai határozókönyvekben ott volt, az egyik kollégám nemrég egy 1525-ös feljegyzést is talált róla. Szlovákiában viszont még nem olyan régóta van jelen, az 1990-es években kifejezetten ritka fajnak számított ott. Emiatt szomszédunkban jelenleg is védelem alatt áll, eszmei értéke darabonként 200 euró, de gyanítom, ez nem sokáig lesz így.”

A királydinnye nevével a legtöbben valószínűleg először Petőfi Sándor Az Alföld című versében találkoztak: „A csárdánál törpe nyárfaerdő / Sárgul a királydinnyés homokban / Odafészkel a visító vércse, / Gyermekektől nem háborgatottan” – olvasható a versben, ami nagyjából jól meg is határozza, milyen élőhelyet kedvel a növény. Eredendően a Duna–Tisza közén volt elterjedt, az alföldi homokos talajokat foglalta el. Csecserits Anikó azt mondta, hogy a ruderális növények közé sorolják, azaz olyan zavarástűrő faj, amely a bolygatott területeken terjed. Olyan helyeken jelenik meg, ahol felnyílik a talaj, nincs évelő fajokból álló zárt növényzet, például erősen legeltetett területeken, vasútvonalak mentén, vagy ahol, mondjuk, kikapálják a konkurenseit.

A királydinnyét az ökológusok általában nem tekintik igazi idegenhonos inváziós fajnak, annak, hogy most szinte robbanásszerűen terjed, egy oka van: a nagyon száraz és nagyon meleg időjárás. Egyszerűen jobban bírja a forróságot, mint más növények. „A királydinnyének van egy trükkje, ő is a C4-es típusú fotoszintézist alkalmazza, a szén-dioxid megkötésében hatékonyabb a száraz, forró környezetben, egyszerűen magasabb hőmérsékleten van az optimuma” – mondta Csecserits Anikó.

A királydinnye előfordulási helyei nemcsak egy civil térképre kerültek fel, hanem a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszéke is indított egy kutatást, amelyben a növény ismertségét, hazai előfordulását, az általa okozott kellemetlenségeket és a védekezés lehetőségeit mérik fel.

Ezt is kedvelheted