Kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött?
Megszűnése után pontosan tíz évvel, október 8-án online újságként és nyomtatott hetilapként újraindul a Népszabadság. A bejelentést csütörtökön tette közzé az újrainduló lap kiadója, a Jelent és a Népszavát is kiadó Liberty Press Kft.
A kiadó közleménye szerint a Liberty Press 90 százalékos tulajdonrésze a bejegyzés alatt álló 4Sight Media Group Zrt. birtokába kerül, a maradék 10 százalék tulajdonosa Tóth Ákos, az újrainduló Népszabadság főszerkesztője, aki korábban a Népszabadság megszűnése előtt főszerkesztő-helyettes volt a lapnál.
A közlemény szerint a 4Sight Media az induláskor a lap kétéves működéséhez elegendő forrást ad a lapnak, azt viszont nem részletezte, pontosan kik állnak az újonnan bejegyzett cég mögött, és honnan van két évre elegendő kezdőtőkéjük.
A cégnyilvántartásban a 4Sight Media Group Zrt.-re rákeresve kiderül, hogy az alapító okirat már felkerült az adatbázisba, a dokumentumot szeptember 8-án írták alá. Az alapító okirat alapján a zrt.-t három magyar és egy észt cég tulajdonolja: a LaboCorp Group Kft., a Well Management Kft., az L és K Holding Kft., valamint a Tallinnban bejegyzett Fisherman’s OÜ.
A cég alaptőkéje hatmillió forint, amit a négy tulajdonos egyenlő arányban fizetett be. A cég vezérigazgatója Vető Balázs, aki a Népszava kiadójának, a 21. Század Média Zrt.-nek is a vezérigazgatója, de az észt résztulajdonosnál is az ő neve van megadva vezetőként.
A LaboCorp Group többségi tulajdonosa Laborc Sándor, a cég üzletviteli tanácsadásra lett bejegyezve, tavaly 132 milliós árbevétele és mindössze 1,9 milliós profitja volt. A cégben kisebbségi tulajdonos a londoni LCG Capital Ltd, de a brit vállalkozásról a nyilvános adatokból nem sok minden derül ki, Laborcról is csak annyi, hogy van adatlapja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) oldalán. Laborc több másik cégnek is tulajdonosa, például a PR-ral foglalkozó In4Med Communications Média- és Kommunikációs Kft.-nek, az ingatlanfejlesztésre bejegyzett Novotro Construct Kft.-nek, illetve a szintén üzletvitellel foglalkozó Synestesia Innovációs és Szolgáltató Kft.-nek, de honlapja egyik cégnek sincs.
A mérnöki tevékenységgel, műszaki tanácsadással foglalkozó Well Management tulajdonosa az Opten céginformációs adatbázis adatai szerint egy FLP HEKTOR s.r.o. nevű szlovák cég, LinkedInje alapján tulajdonosnak mondja magát benne egy Wonschina Gábor nevű, korábban az építőiparban érdekelt üzletember is. A Well Managementnek tavaly közel 270 milliós árbevétele volt, mellette 85 millió forintos veszteséget termelt, egy évvel korábban 15 milliós profittal zárta az évet. A céggel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban zárt le végrehajtási eljárást.
Az L és K Holding Krnács Péter Pál tulajdonában van, a cég az elmúlt években nem termelt érdemi árbevételt, 2025-ben már le sem adta a beszámolóját. A 24.hu azt írja, Krnács neve szerepel a Forrás Társadalomkutató Alapítvány vezetői között, amit Vető Balázs alapított.
Vető Balázs csütörtökön interjút adott az újrainduló Népszabadságról. Vető a Klubrádióban arról beszélt, hogy az elmúlt hetekben áttekintették a Népszava helyzetét, közben folyamatosan tárgyalásokat folytattak arról, hogy hogyan lehetne újraindítani a Népszabadságot. Vető szerint a Liberty Press augusztusban szerezte meg a kiadó többségi tulajdonát, utána párhuzamosan vizsgálták a Népszava helyzetét és tárgyaltak a Népszabadság újraindításáról, a döntést, miszerint új médiacsoportot hoznak létre, nyáron hozták meg.
Az új Népszabadság vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a Népszava szerkesztőségében „jelenleg is nagyon sok korábbi népszabadságos újságíró dolgozik, és ez a szerkesztőség lesz a megújuló népszabadságnak a kiinduló bázisán”. Vető szerint a két lap „gyakorlatilag egyesül”, a Népszabadság október 8-tól online újságként és nyomtatott hetilapként fog megjelenni, de „a Népszava örökségének tartalmai” mindkét felületen frissülni fognak.
A Népszabadság újraindulásával kapcsolatban megkeresték Vető Balázst, Laborc Sándort, Krnács Péter Pált és Wonschina Gábort, illetve Tóth Ákos főszerkesztőt. Arról érdeklődtek, hogy miből fogják fedezni a kétéves működést és hogyan találtak egymásra a tulajdonosok.