Legendás magyar sütemények: a linzer
Számos legenda övezi a linzer születését, egyik sem bizonyított. Az osztrák gasztrotörténeti kutatások több mesét is számon tartanak. Az egyik egy bécsi pékhez, Jacob Frankhoz köti a feltalálást, a másik egy linzi cukrászhoz, Johann Conrad Vogelhez, aki a 19. század elején dolgozott Linzben. Olyan történetek is léteznek, amelyek Ferenc Józsefhez és Sissihez kapcsolják a keletkezést, mások szerint egy Linzi nevű ember találta fel, vagy a budai Várban, a Ruszwurmban készítették először a szabadságharc idején. Egyesek Gundel Károly nevéhez kötik.
Valószínűnek tűnik, hogy a sütemény tényleg Linz városából származik, a legbiztosabb támpont mégis az első írásos emlék. 2005-ben találták meg az első írott linzerreceptet, amely egy 1653-as kéziratos szakácskönyvből származik, amelyet Anna Margarita Sagramosa grófnő jegyzett le. A lelet cáfolta a korábbi legendákat, amelyek későbbre tették a keletkezés dátumát. Vogel nem a linzer feltalálója, de fontos szerepe lehetett abban, hogy a sütemény a városhoz köthető, népszerű termékké vált: finomította a receptet, és kifejlesztette azt a módszert, amellyel kereskedelmi forgalomba került, így nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is elterjedt.
A 17. században a vaj, a mandula és a cukor még luxusterméknek számított, a sült tésztás édességek inkább kelt tészták vagy mézeskalácsszerűségek voltak. Európában ekkor másutt is készültek magas vajtartalmú, omlós sütemények: Angliában a shortbread, Franciaországban a sablé. A linzer a 19. században vált igazán népszerűvé, ekkor még nagy tortaként készült lekváros töltelékkel és rácsos tésztacsíkokkal.
A 20. századi Magyarországon a vajat margarinra cserélték, a mandula pedig gyakran kimaradt. Az omlós tészták alapreceptje sok formában élt tovább: hókifli, pitetészta, zserbó, kosárkák, valamint a Győri keksz, a vaníliás karika és a Pilóta alapja is lehetett. Sós változataikból készülnek a sajtos rudak és sok pogácsa.
A legrégebbi receptek abban is eltértek a maiaktól, hogy a vaj egy része tisztított vaj, azaz ghi formájában került a tésztába, és nem tartalmaztak tojást. A magyar süteményekben a vaj-liszt arány általában fele-fele, és kerül bele egy kis tejföl, az osztrák receptekbe viszont több vajat tesznek.
