Késve indult a múltfeltárás a régióban
Magyarország nem siette el az ügynökakták lehető legszélesebb nyilvánosságának megteremtését: bár a rendszerváltás első szabad parlamenti választásakor élénk vita folyt a titkosszolgálati iratok hozzáférhetőségéről, ez csak részben teljesült. A volt szocialista országok eltérően viszonyultak a múlttal való szembenézéshez: volt, ahol hamar létrehozták a nyilvánosság törvényi és intézményi rendszerét, máshol lassabban valósult meg, és az sem akadályozta meg, hogy ügynöki múlttal rendelkező személy kerüljön az ország élére.
Példátlan egyértelműség Csehszlovákiában
Csehország és Szlovákia 1993-as különválása előtt a közös állam 1991 őszén elfogadta a lusztrációs törvényt, amely a rendszerváltó országok között példátlan egyértelműséggel kimondta: aki a titkosszolgálat bármely ágának munkatársa vagy ügynöke volt, illetve magas párttisztséget töltött be, nem kaphat felelős beosztást az államigazgatásban, a hadseregben és a rendőrségben. Míg sok országban arról folyt a vita, ki számít valójában ügynöknek, Csehszlovákiában kimondták: akik az állambiztonsági operatív nyilvántartásokban ügynökként szerepelnek, azok ügynökök. A törvényt túl szigorúnak tartották, 1992-ben az Alkotmánybíróság elé került, a testület azonban lényegében helybenhagyta, csupán három kategóriát vett ki az érintettek közül.
Csehországban tétje volt az átvilágításnak
A különvált Csehországban az átvilágítási törvény érdemben érvénybe is lépett. 1994-ben és 1996-ban törvényt hoztak a belügyi levéltár ügynökaktákat kezelő részlegének létrehozásáról, lehetővé téve a betekintést a történészek és az áldozatok számára. A csehszlovák titkosszolgálat nyilvántartása kutathatóvá vált, és bő tíz éve digitálisan, kötöttségek nélkül hozzáférhető. Az érintettek nem foglalhatnak el magas állami beosztást a közszolgálati média vezetésétől a titkosszolgálati levéltárig, amelyre 2008-ban önálló intézet jött létre. A lusztrációs törvény érvényességét többször meghosszabbították, ma is szükség van a belügyminisztérium által kiállított igazolásra.
Szlovákiában a nyilvánosság döntötte el a kérdést
A független Szlovákiában Vladimír Mečiar 1998-ig tartó miniszterelnöksége alatt nem teremtették meg a lusztrációs törvény végrehajtásának feltételeit, a jogszabály papíron maradt. Mečiar után azonban megindult az iratok nyilvánosságának megteremtése: 2003-ban létrejött a Nemzeti Emlékezet Intézete, 2004-től digitálisan is hozzáférhetővé vált az adatbázis az ügynökökről és tartótisztekről. Ebben meghatározó szerepe volt Ján Langošnak, aki még Csehszlovákia belügyminisztereként feloszlatta a titkosszolgálatot, majd a szlovák parlament képviselőjeként kiállt az iratok hozzáférhetőségéért; 2006-os halálos autóbalesetéig állt az intézet élén. Az érintett saját véleményét is csatolhatja az iratokhoz, ezzel azonban csak néhány volt ügynök élt.
Romániában elnök lett a volt ügynök
Romániában visszafogottan haladt a szembenézés a Securitate múltjával. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója szerint 1989 nem volt igazi töréspont a múlt felvállalásában, az ügynökkérdés neuralgikus pont maradt, a helyzet hasonlít a magyarországihoz. A Temesvári Kiáltvány a csehszlovák példát követve egyértelmű határvonalat akart húzni, szellemisége azonban távol állt az új vezetéstől, amely részben a régi volt: Ion Iliescu egykor ifjúsági miniszter volt Ceaușescu alatt. A rendszerváltásra igent mondtak, a szembenézésre nem. Iliescu 1990-ben és 1992-ben is megnyerte a választást, ezalatt nem jött létre új intézmény az akták rendezésére.
1999-ben jött létre a Securitate Irattárait Vizsgáló Országos Tanács, Emil Constantinescu elnöksége alatt, de a dokumentumok csak lassan kerültek át hozzá. A folyamat 2006-ban, Traian Băsescu elnöksége alatt kapott lendületet, amikor létrejött a kommunizmus bűneit vizsgáló tanács, amelynek jelentését a parlamentben is bemutatták. Ettől kezdve mindenki kikérhette a magáról vagy legközelebbi hozzátartozójáról szóló iratokat, a történészek és újságírók akkreditációval kutathattak. Băsescuról 2022-ben mondta ki jogerősen a bíróság, hogy a hetvenes években Petrov fedőnéven ügynök volt.
A kései feltárás is hasznos
A romániai múltfeltárás korlátait mutatta Mugur Isărescu esete: a jegybank egykori vezetőjéről egy újabb átvilágítás mondta ki, hogy ügynök volt, ő azonban megtámadta a törvénymódosítást, és az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt. A választott tisztségekhez szükséges az átvilágítás és a nyilatkozattétel, törvényi következménye azonban nincs annak, ha valakiről kiderül, hogy besúgó volt. A rendszerváltás Romániában véresen zajlott, több mint 1100 halálos áldozattal, a legnagyobb karhatalmi összecsapások már a diktátor kivégzése után történtek. A temesvári sortűz ügyében csaknem 18 évvel később hoztak ítéletet. A szakértők egyetértenek abban, hogy a társadalomnak tisztában kell lennie a múltjával, és a kései szembenézés is hasznos, még ha 35 év után egyre kisebb is a személyes tétje.
