28 év gyaloglás után hazatért a brit kalandor: „Jó otthon lenni”

által Christian M.
28 év gyaloglás után hazatért a brit kalandor: „Jó otthon lenni”

„Jó otthon lenni” – 28 év után hazatért a brit kalandor, aki gyalog utazta körbe a Földet

Csaknem három évtizednyi vándorlás után tért vissza szülővárosába, Hullba Karl Bushby, aki 1998-ban indult el, hogy gyalog kerülje meg a Földet. Az 57 éves férfit édesanyja, Angela várta az otthona előtt.

A brit hadsereg volt ejtőernyőse 29 éves korában határozta el, hogy körbeutazza a bolygót, két szabályt követve: az út során semmilyen közlekedési eszközt nem vesz igénybe, és addig nem tér haza, amíg be nem fejezi a vállalkozását.

Bushby 1998. október 5-én hagyta el Hullt, majd november 1-jén a chilei Punta Arenasból vágott neki az útnak. Dél-Amerikát teljes hosszában végiggyalogolta, átkelt a kolumbiai–panamai dzsungelvidéken fekvő Darién-átjárón, majd észak felé haladva jutott el Alaszkáig. Innen gyalog kelt át a Bering-szoroson Oroszország felé, ahol egy szakaszon úsznia is kellett. Ezután átszelte Szibériát és Ázsia többi részét, majd átúszta a Kaszpi-tengert, ami 31 napig tartott.

Európát tavaly érte el, 2025 novemberében Magyarországon és Budapesten is áthaladt. A La Manche csatornához a múlt hónapban érkezett meg, és pontosan 28 évvel az indulása után, október 5-én tért vissza hazájába, miután a csatornát átúszva Dover közelében ért partot. Az út ezzel még nem ért véget: csaknem 400 kilométernyi gyaloglás várt rá a szülővárosáig.

Hazatérése előtt Kelet-Yorkshire-ben találkozott 36 éves fiával és 12 éves unokájával, akit korábban még soha nem látott. Végül november 2-án ölelhette meg az édesanyját. „Jó itthon lenni. Olyan, mintha álom lenne” – mondta Bushby az otthona ajtaja előtt.

Később sajtótájékoztatót is tartott, ahol megerősítette, hogy szó szerint szögre akasztja a csizmáját, és mostantól a története elmesélésére akar koncentrálni. Korábban már kiadott egy könyvet az utazásairól, jelenleg egy második memoáron dolgozik. Az elismert német filmrendező, Werner Herzog Walk of Life címmel egész estés dokumentumfilmet készít Bushby kalandjáról.

A férfi elismerte, hogy nehéz lesz visszaszoknia a „normális életbe”. „Minden, ami vagyok, és minden, amit magamról tudok, eltűnik majd. És ez problémát fog jelenteni. Újra felmerül majd a régi identitásválság, mert Karl már csak ilyen kalandor” – mondta magáról.

Bushby korábban arról beszélt, hogy mindig is élt benne a vágy az utazás iránt, amelyre akkor nyílt lehetősége, amikor véget ért a házassága, és volt felesége Észak-Írországba költözött a fiukkal. A 28 évből egyébként csak nagyjából 15-öt töltött gyaloglással. Sok késlekedést okozott a vízumok beszerzésének bonyolultsága, de a 2008-ban kitört pénzügyi válság – amely miatt szponzorokat veszített –, majd 2020-tól a koronavírus-járvány, 2022-től pedig az orosz–ukrán háború is nehezítette az útját. Az egyes útszakaszok között többször tért vissza Mexikóba pihenni, az alacsony költségek miatt. Bár saját szabályai szerint az Egyesült Királyságba csak az útja végén térhetett vissza, a szüleivel és a fiával időnként más országokban találkozott. Az édesanyjával nagyjából egy évtizeddel ezelőtt találkozott utoljára.

Ezt is kedvelheted