Indul az ügynökaktákat feldolgozó melléklet a Telexen
Szerdán történelmi fordulóponthoz érkezik Magyarország: megkezdődik a köznyelvben csak ügynökaktákként emlegetett dokumentumcsomag nyilvánosságra hozatala. A részben most, részben február 25-én megnyitni tervezett aktákban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szakértői szerint 55-60 ezer név lesz olvasható, azaz szinte mindenki talál majd hálózati személyt a családjában.
Az ügynökakták megnyitását olyan jelentős fejleménynek tartjuk, hogy a következő hónapokban kiemelten foglalkozunk vele. Dedikált aloldalt indítottunk, ahol cikkekkel, stúdiós műsorokkal, interjúkkal és videókkal szeretnénk segíteni minden olvasónknak, hogy eligazodhasson az előttünk álló időszak érzelmes, felfokozott, heves és néhol talán hisztérikus közéleti megnyilvánulásai között, és egyáltalán abban, hogy jobban érthesse a saját családja múltját is.
Valószínűleg soha semmilyen esemény nem kényszerítette még így a magyarságot arra, hogy szembenézzen a saját múltjával. A saját érdekünkben éretten, higgadtan, méltányosan, de igazságosan kell beszélnünk arról, amit tettünk egymással, és amit mások tettek velünk. Bár közvetlenül a rendszerváltás után több vita is elindult a témában, végül mindig egyszerűbb volt szőnyeg alá söpörni az egészet. Az egymást követő kormányok aztán 36 éven keresztül még az érdemi vitát is igyekeztek ellehetetleníteni, a kibeszéletlen múlt pedig azóta is kísért.
A mélybe nyomott nagy történelmi traumáink közül az egyik, az ügynökügy tehát most a felszínre bukkan, és alapvető nemzeti érdek, hogy tudjunk róla beszélni, gondolkodni, vitatkozni. Hogy értsük, mi történik körülöttünk, hogy melyik akta micsoda, hogy mi mit bizonyít, és mi mit nem. Hogy mit is tett vagy nem tett évtizedekkel ezelőtt a dédanya, a nagypapa, a nagynéni, az idős szomszéd vagy akár a polgármester.
A hírek mellett ezért nagyobb anyagokban mutatjuk majd be, hogyan maradt a rendszerváltás óta szőnyeg alatt a téma, miért kellett ennyit várnunk az aktanyilvánosságra, és más rendszerváltó országokban hogyan kezelték a kérdést. Külön stúdióbeszélgetést is készítünk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának vezetőjével.
Az ügynökakták feldolgozásának szentelt anyagaink ezen a dedikált aloldalon elérhetők, ami a következő hetekben számos újabb cikkel és videóval fog bővülni.
Az akták megnyitásával felszínre kerülő kérdésekről közönség előtti beszélgetést is szervezünk Ungváry Krisztián és Rainer M. János történészekkel: november 9-én, hétfőn 19 órától a Blinken OSA Archívumban azt járjuk körül, mit tudhatunk meg a megnyitott aktákból, hogyan kell értelmezni a bennük szereplő adatokat, és mi a lépés politikai jelentősége. Az ügynökakták mellékletét a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.