Hegedűs Zsolt: Senki nem kerül át alacsonyabb kategóriába a béremelésnél

által Christian M.

Hegedűs Zsolt az egészségügyi béremelésről: Senki nem kerül át alacsonyabb kategóriába

Az egészségügyi miniszter szombaton közösségi oldalán reagált a szakdolgozói béremeléssel kapcsolatban terjedő információkra. Hegedűs Zsolt leszögezte: a végzettségek szerinti besorolás érvényes jogszabályi szabályozása nem változik, az eddigi A, B, C egészen J szintbesorolások változatlanok maradnak.

A miniszter szerint fals információk keringtek a besorolásokról, ezért tette közzé a hivatalos, korrekt verziót. Mint írta, senki nem kerül át másik, főleg alacsonyabb kategóriába. A változás mindössze annyi, hogy a korábban egybe sorolt A, B és C kategória kettéválik A+B-re és C-re, így az eddigi öt helyett hat fizetési fokozat és oszlop jön létre. Minden más beosztás változatlan marad – tette hozzá, majd bejegyzésében részletesen is leírta az egyes kategóriákat.

Az Egészségügyi Minisztérium pénteken tette közzé azt a cellás bértáblát, amely felváltja az egészségügyi szakdolgozók bérét meghatározó sávos bérrendszert, így a végzettséget és az elismert szakmai tapasztalatot is figyelembe tudják venni a fizetéseknél.

A szakdolgozók 2027-ben átlagosan 15 százalékos alapbéremeléssel számolhatnak, ekkor mintegy 192 milliárd forintot szánnak a szakdolgozói bérrendezésre, a béremelés pedig nagyjából 123 500 dolgozót érint. A személyi jövedelemadó csökkentésének hatásával együtt a nettó jövedelmük átlagosan 17 százalékkal nőhet.

Ezt is kedvelheted