Lézerrel sem találták a római őrtornyot, 150 éves kézirat segített az erdélyi régészeknek

által Christian M.

Lézerrel sem találták a római őrtornyot, egy 150 éves kézirat vezette nyomra az erdélyi régészeket

Erdély ókori történetének jelentős nyomai kerültek elő Kolozs és Szilágy megye területén: feltárták a szamosújvári római castrum melletti civil település elemeit, valamint egy olyan római utat és Traianus-korabeli őrtornyot, amelyek eddig nem szerepeltek lelőhelyként a romániai régészeti adattárban. A nyomravezetésben fontos szerepe volt Torma Károlynak, a 19. századi régésznek, aki erdélyi kutatásairól, Aquincum feltárásáról és az Aquincumi Múzeum megalapításáról is ismert.

Mátyás József régész, a Szamosújvári Történelmi Múzeum igazgatója és Radu Zăgreanu limeskutató, a Beszterce-Naszód Megyei Múzeum régésze 2023 óta közösen dolgozik a Beszterce-Naszód megyei Friss (Lunca) római burgusának feltárásán. A feltárt II–III. századi civil településrésznek köszönhetően sikerült régészeti védelem alá helyezni Szamosújvár mintegy két hektáros területét, ahol még van esély ép ókori leleteket találni, az ókori település nagy részét ugyanis már beépítették.

„A környéken sok az építkezés, és ahogy sétáltam, a felszínen sok kerámiadarabot találtam. Elindultam, hogy vagy nem találok semmit, vagy lesz valami” – mesélte Mátyás József. A feltárás legfontosabb eredménye, hogy két építési időszak, a faépítkezés és a kőépítkezés nyomait is feltárták. Az első fázisban a vicus területén katonafelszereléseket készítő műhely működött: sok egyforma rézveretet, katonafelszerelést és lándzsahegyet találtak.

Három méter mélyen egy kutat is találtak, amelynek falát nem kővel rakták ki, hanem egy fahordót használtak fel: kivették az alját és a tetejét, a 25 darabból álló oldala pedig épségben megmaradt. A fahordót most Suceaván restaurálják, a szakembereket is meglepte, hogy ennyire épen megmaradt az ókori faanyag, általában ugyanis a sós víz, illetve a nedves vagy mocsaras talaj őrzi meg. A szamosújvári lelőhely viszont sosem volt mocsaras, itt agyagos a föld. Később a kutat feladták, és befedték egy mintegy 2×2 méteres kőlappal; a második építési fázisban már kerámia járófelület vette körül, valószínűleg egy épület udvara. Azonosítottak ebből az időszakból egy mintegy 30×40 méteres, valószínűleg közcélokat szolgáló épületet is.

A szamosújvári római castrum és a szomszédos település fontos lehetett: az itt állomásozó Ala II Pannoniorum katonai egységben szolgált Tiberius Claudius Maximus, aki síremlékének felirata szerint elfogta és lefejezte Decebalt, az utolsó dák királyt. Innen került elő a bronzból készült, i. sz. 123. augusztus 10-én kelt katonai oklevél, amelyről a Hadrianus császár uralkodása alatt létrehozott Dacia Porolissensis tartomány első hivatalos említése ismert, valamint a nocturni, vagyis az éjszakai tűzoltói szolgálatot teljesítő tisztségviselők első említése a Római Birodalom területén.

Mátyás József a Hétkereszt hegyen túli Sóvölgyben nemrég egy második római utat is talált, amely az 5 m 70 cm szélességével szélesebb a Napocáról Szamosújvárra, onnan pedig a samumi (Dés) castrumhoz vezető, jól ismert római útnál. A régész feltételezése szerint a mai Szék ókori sóbányái felé vezethetett.

Torma Károly hagyatékának feldolgozása során Mátyás József több olyan feljegyzésre bukkant, amelyek máig feltáratlan régészeti lelőhelyekhez vezettek. Eddig csak Beszterce-Naszód megyében hat új lelőhelyet sikerült beazonosítani és iktatni a hivatalos adattárba. Torma 1876-ban, útépítés alkalmával előkerült leletek miatt járt a helyszínen, ahol megállapította, hogy egy kisebb római erődítményre, ún. burgusra bukkantak, de a helyiek elmondása alapján két további romot is azonosított.

Mátyás József a leírásban használt bécsi mértékegységet átszámolva jelölte ki azt a helyet Négerfalván (Negrilești), ahol nemrég valóban megtalálták azt a római őrtornyot, amely korábban nem szerepelt az Országos Régészeti Adattárban. „Miközben már ástuk, rájöttünk, hogy a torony nem négyzet alakú, ahogy Torma mondta, bár először nekünk is úgy tűnt, hanem kerek. Ez azt bizonyítja, hogy a Traianus idejéből való, tehát rögtön a terület elfoglalása után építették” – mondta. Ezüstérmék, fibulák, sok kerámia és a katonai felszereléshez tartozó bronzveret került elő, valamint azonosítottak egy pincét és egy kemencét is. A leletanyag szerint az őrtorony már az első században, Traianus idejében épült, de egy III. századi fibula arra utal, hogy sokáig működött.

A Négerfalván feltárt, 5,20 méter átmérőjű őrtorony az eddigi legépebb ilyen típusú római emlék Románia területén, 5-6 sornyi kő maradt meg belőle. Mátyás József szerint a romokat konzerválják, befedik, és az érdeklődők számára is látható lesz, gyalogos ösvény vezet oda. Dacia római provincia határvédelmi rendszere 2024 óta az UNESCO világörökség része, a listán szereplő lelőhelyeket várhatóan kiegészítik az új felfedezésekkel.

Ezt is kedvelheted