Drónelhárító rendszert telepítettek a Karmelitához az előző kormány alatt
A Karmelita környékére telepített rejtélyes antennák céljáról a Honvédelmi Minisztérium hivatalosan is megerősítette: az előző kormány alatt drónvédelmi rendszert alakítottak ki a miniszterelnöki munkahelynél.
A szerződést azonban nem adták ki, mert a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese titkosította. Arra sem válaszolt a minisztérium, hogy a kormányváltás óta is működik-e az elhárító rendszer.
A miniszterelnök hivatalát hivatalba lépése után kiköltöztette a Karmelitából Magyar Péter, az épület jövőjéről azóta nem döntöttek.
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint semmi rendkívüli nincs a volt miniszterelnök irodája közelébe telepített drónvédelmi rendszerben, ez hozzátartozik a korszerű objektumvédelemhez. Elmondása szerint az ellenséges drónhasználatnak nem feltétlenül az a célja, hogy robbanást vagy fizikai kárt okozzon egy területen. Budapest esetében valószínűbb, hogy kémkedési feladatot látnak el a drónok, ezeket pedig szintén fontos leleplezni vagy megakadályozni.
A szakértő szerint az elhárításra többféle módszer létezik: megzavarhatják például az ellenséges drónok kommunikációját, ezáltal átvehetik felettük az irányítást, vagy le is szállíthatják azokat egy biztonságos területen.