Balogh Péter: Sokkal büszkébb magyar vagyok a választások óta
Balogh Péter üzletember, a Cápák között című műsorból ismert angyalbefektető, a szoftverfejlesztő és az NNG navigációs szoftvergyártó cég társalapítója a Holnap című műsorban beszélt arról, miért fontos az emberismeret egy cégvezető számára, miért mondják az angyalbefektetőkre, hogy balekok, és hogyan érezte magát, amikor már 2012-ben figyelmeztették, hogy nem kellene politizálnia a közösségi felületein.
Hétévesen kezdett programozni
Balogh egészen fiatalon, hétéves korában kezdett el programozni. Az adásban elmondta, hogy karrierjében fontos szerepet töltött be az a támogató közösség, amelyben gyerekként része volt, kíváncsiságát pedig mérnök szüleinek köszönheti. A mentorálás mindig fontos szerepet játszott az életében, ezért a startup vállalkozásokat nemcsak tanácsokkal, hanem pénzzel is támogatni szerette volna.
Petya becenév és a csapategység
Az üzletember elmondta azt is, hogy azért találta ki a Petya becenevet, hogy ne legyen szakadék közte és a csapata között. Szentül hisz abban, hogy a vállalkozók építik az országot, és sajnálja, hogy az elmúlt tizenhat évben megsokasodtak azok a nem becsületes vállalkozók, akikre a luxizás jellemző.
A Z generáció munkához való hozzáállása
Szóba került az is, hogy Balogh szerint miért tudatosabb a Z generáció hozzáállása a munkához, miben jelent előnyt és hátrányt a türelmetlenségük, és miért büszke arra, hogy a gyerekei nem vágynak drága holmikra.
Munka és magánélet egyensúlya
Az adásban arról is beszélt, mi volt az első reakciója, amikor Máté Kriszta megkereste a Cápák között című műsor koncepciójával, miért gondolja úgy, hogy akinek több tízmilliós cipő van a lábán, az nem munkával kereste a pénzét, létezik-e szerinte egyensúly a munka és a magánélet között, valamint mit szeretne továbbadni a gyerekeinek a pénzről és a pénzügyi tudatosságról.