Elutasították a szigorúbb svájci semlegességet a népszavazáson
A vasárnap tartott svájci népszavazáson a résztvevők több mint 70 százaléka elutasította, hogy az ország politikai semlegességének szigorúbb értelmezését rögzítsék az alkotmányban. Az előzetes eredményeket a közvélemény-kutató cég egyik vezetője közölte a svájci közszolgálati televízióban.
A kutató szerint a többség egyértelműen úgy gondolja, hogy a parlamentnek és a kormánynak mozgásteret kell hagyni a semlegességi politika kialakításában, ahelyett, hogy azt véglegesen alkotmányos meghatározáshoz kötnék. A népszavazás részvételi aránya 47 százalék volt.
A kezdeményezést a nemzeti konzervatív Svájci Néppárthoz közeli Pro Schweiz csoport indította. A szavazás középpontba hozta azokat a svájci vitákat, amelyeket Oroszország Ukrajna elleni 2022-es inváziója indított el. Ilyen vita például, hogy Svájc átvette az Európai Unió Moszkvával szemben bevezetett szankcióit.
A kezdeményezők szerint a szankciók átvételével felhígult Svájc hagyományos, neutrális álláspontja, és ez nem szolgálta az ország érdekeit. Azt akarták elérni, hogy a jövőben csak akkor vezethessenek be hasonló szankciókat, ha azokat az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyja. A semlegesség fogalmának alkotmányos meghatározása mellett a szövetségesekkel, így a NATO-val folytatott együttműködést is korlátozta volna az ország vezetésének.
A Közép Párt szenátora szerint a kezdeményezés teljes elszigeteltségbe sodorta volna Svájcot az új biztonsági kihívások idején, és az eredmény azt jelzi, Svájc a nyugati, szabályokon alapuló biztonsági rendszer része, együttműködési partner, és részt vesz a szankciókban, ha arra nemzetközi jogsértések miatt van szükség.
A Pro Schweiznak egyébként sem volt könnyű dolga: ugyan bőséges finanszírozást kaptak a kampányhoz, csak egy nagy politikai csoport, a jobboldali Svájci Néppárt támogatta a javaslatot. Az sem segíthette az ügyet, hogy a választók úgy gondolták, oroszbarát volt a kezdeményezés, és a mellette kampányoló korábbi néppárti vezető saját üzleti érdekeit szolgálná.
Az élelmiszer-önellátás növelése is elbukott
Egy másik kérdésben is szavaztak a svájciak: a hazai termesztés ösztönzésével egy évtized alatt 46 százalékról 70 százalékra akarták emelni Svájc önellátását az élelmiszer-termelés területén. Ez a kezdeményezés azonban szintén elbukott, a résztvevők közel 73 százaléka ellene szavazott.
Utóbbi döntést még nagyrészt a gazdák is elutasították, és sokan attól tartottak, hogy ezzel a hús- és tejfogyasztási lehetőségeiket szűkítenék.