Gajdos László: Az a cél, hogy minél több állat kerüljön jó és biztonságos otthonba
Az állatörökbefogadást szabályozni kell, az állatvédelem azonban ott kerül furcsa helyzetbe, amikor a védelem érdekében felállított akadályok már magát a mentést akadályozzák – írja Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter Facebook-bejegyzésében.
A miniszter szerint ha egy menhely azt mondja, hogy megtelt, sürgősen gazdát keres, közben pedig egy felelős jelentkező számára teljesíthetetlen vagy aránytalan feltételeket szab, akkor valami rosszul működik.
Gajdos László Kormos Anett standupos bejegyzésére reagált, amelyben Kormos arról írt, hogy jelentkezett egy menhelynél egy macska örökbefogadására, válaszként azonban egy olyan listát kapott, amelyen egyrészt szinte teljesíthetetlen feltételek szerepeltek, másrészt olyan tételek is megjelentek rajta – például 30 ezer forintos örökbefogadási díj –, amelyek sehol nem szerepelnek a menhely oldalán. Kormos a túlzott szabályozást és a nem egyenes kommunikációt kritizálta a menhely részéről.
A miniszter posztjában hosszan ír a hazai állatvédelem és az örökbefogadás viszontagságairól. „Bármit teszek, bármit mondok, bárhogy döntök, azonnal elindul az állatvédők egy csoportjának a gyűlöletcunamija” – írta arról, hogy a hazai állatvédőcsoportok között is mennyi ellentét és nézetkülönbség van.
Gajdos László szerint a magyarországi állatjólét problémáinak megoldásához idő és pénz kell, illetve meg kell találni a közös minimumot. A miniszter szerint is szükség van bizonyos szabályokra az állatok örökbefogadásánál, nem lehet az első jelentkezőnek feltétlenül egyből odaadni az állatot, de az sincs rendjén, ha egy felelős jelentkező számára teljesíthetetlen vagy aránytalan feltételeket szabnak.
Az a cél, hogy minél több állat kerüljön jó és biztonságos otthonba, éppen ezért meg fogják vizsgálni, hogy hol vannak indokolatlan szabályok, mit lehet egységesebbé és átláthatóbbá tenni, és hogyan tud az állam úgy segíteni a menhelyeknek, hogy ne csak újabb adminisztratív terheket rójanak rájuk.