Karácsony: heteken belül megállapodhatunk a kormánnyal Budapest pénzügyeiről

által Christian M.
Karácsony: heteken belül megállapodhatunk a kormánnyal Budapest pénzügyeiről

Karácsony: heteken belül megállapodás születhet Budapest pénzügyeiről

A főváros jelenlegi pénzügyi helyzete a jogtipró jellegű állami pénzelvonás miatt alakult ki, de heteken belül megállapodás születhet a városvezetés és a kormány között a helyzet rendezéséről – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén.

Karácsony napirend előtti felszólalásában kijelentette: az előző kormány okozta bajt a jelenlegi kormányzatnak és a fővárosnak kell közösen orvosolnia.

A tárgyalások miniszteri és főpolgármesteri szinten indultak el, jelenleg helyettes államtitkári, illetve szakértői szinten zajlanak, és előrehaladott állapotban vannak – közölte a főpolgármester. Kiemelte, reményeik szerint a majdani megállapodás biztosítani fogja, hogy a következő években ne ismétlődjenek meg, illetve ne termelődjenek újra a jelenlegi pénzügyi problémák.

Karácsony szerint az Orbán-kormány sok százmilliárd forintot vett el a fővárostól törvénytelenül, és az ehhez vezető lépésekről az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy az Alaptörvénybe ütköztek.

A főpolgármester reménykeltőnek nevezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának újraindítását. Az európai uniós forrásokról szólva úgy fogalmazott, hogy nagyon komoly fejlesztési időszak előtt állunk, mert rengeteg forrás érkezik közlekedésfejlesztésre és köztéri megújításra, és reméli, hogy a lakhatást érintő felhívások is megjelenhetnek.

Orbán Árpád, a Tisza Párt fővárosi frakciójának vezetője szerint Magyarország és Budapest előtt hatalmas lehetőségek állnak. „Ehhez dolgozni kell. Nem csak a parlamentben, nem csak a kormánynak, nem csak a miniszterelnöknek és a minisztereinek. Nem várhatunk mindig külső segítséget” – mondta.

Hozzátette: slágertéma, hogy a főváros csődben van. „Remélem, utoljára halljuk, nem kifogáskeresés kell.” Orbán Árpád szerint a kormány és az Országgyűlés munkájának köszönhetően történelmi léptékű forrásokhoz jut a főváros.

A közbiztonsági és köztisztasági helyzettel kapcsolatban a fővárosi és a kerületi önkormányzatok vezetőinek felelősségét hangsúlyozta a Tisza fővárosi frakcióvezetője, mert szerinte ez sem kizárólag a kormány, a Belügyminisztérium feladata.

Ezt is kedvelheted