Kötelező korellenőrzés, 13 év alatt semmi TikTok vagy Instagram – az EU szigorít

által Christian M.
Kötelező korellenőrzés, 13 év alatt semmi TikTok vagy Instagram – az EU szigorít

Kötelező korellenőrzés és 13 év alatti tilalom – az EU szigorít a gyerekvédelemben

Az Európai Bizottság javaslatot tett a gyerekek közösségimédia-használatának szigorú korlátozására. A tervezet szerint 13 éves korig egyáltalán nem lehetne Facebook-, TikTok-, Instagram- vagy más hasonló közösségi oldalt használni, a 13–15 évesek pedig csak korlátozott miniprofilokat hozhatnának létre, szigorú szülői felügyelettel, csökkentett funkciókkal és időkorláttal.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU-s politikai évadot megnyitó beszédében az Unióra leselkedő legnagyobb kockázatok között említette a fiatalok internetezési szokásait, és a testület már be is mutatta javaslatát.

A gyerekbarát videómegosztó platformok esetében a javaslat megengedőbb: 3 és 13 éves kor között is használhatnák ezeket a gyerekek, de a szülő vagy a gyám kezében lenne az irányítás, a fiatalnak nem lehetne saját profilja.

A függőség kialakulásának mérséklése érdekében a Bizottság javaslata betiltaná a fiatalok fiókjánál a profilozáson alapuló ajánlásokat, a végtelen görgetést és az alvásidőben küldött push értesítéseket. A kiskorúak fiókjánál nem lenne földrajzihely-meghatározás, kamera- és mikrofon-hozzáférés, és senki sem vehetné fel a kapcsolatot gyerekekkel előzetes jóváhagyás nélkül.

A bevezetéshez szükséges korellenőrző alkalmazás áprilisban készült el, és egyelőre csak Cipruson, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban és Spanyolországban fut pilot programban. Ez a nyílt forráskódú alkalmazás nem tárol biometrikus vagy személyiigazolvány-adatokat, és személyazonosság felfedése nélkül ellenőrizné, hogy a regisztráló eléri-e a minimum korhatárt. Emellett olyan alkalmazások is használhatók lennének, amelyek megkapták a szükséges uniós digitális tanúsítványt, így például a Digitális Állampolgár app.

A javaslat szerint a már létező fiókoknál a szabályok életbelépése után fél évvel ellenőriznék, hogy nem 15 év alatti felhasználókhoz tartoznak-e. A betartatás a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alá tartozna, így a büntetés akár a megbírságolt cég globális éves bevételének 6 százaléka is lehetne.

Mivel rendeletről van szó, minden tagállamban közvetlenül alkalmaznák, ahogyan megszavazzák. A tervezetnek át kell mennie az Európai Parlamenten és a Tanácson is, ami évekbe telhet, és számos módosítással járhat.

A közösségi oldalak évekig minimális erőfeszítéssel próbáltak gyerekbaráttá válni, a korhatárt könnyen ki lehetett játszani. Az online tér táptalaja a bullyingnak, emellett a végtelen görgetés és a rövid videók addiktív hatásúak, a fiatalok testképzavart szedhetnek össze, és könnyű prédái lehetnek szexuális ragadozóknak.

Ausztráliában 2025 végén tiltották be a 16 év alattiaknak a közösségi oldalak használatát, és júniusban már több mint ötmillió fiókot deaktiváltak vagy korlátoztak emiatt. A kormány a platformokra kiszabható büntetést 99 millió ausztrál dollárra emelné.

A brit kormány 2027 elejétől tiltaná le a 16 évesnél fiatalabbakat a közösségi médiáról. Franciaországban a parlament júliusban elfogadott törvényét az Alkotmánytanács augusztusban megsemmisítette, a kormány szeptember közepén új változatot nyújtott be. Görögország jövőre tiltaná le a 15 év alattiakat. Spanyolország a 16 év alattiak netezését korlátozná, Portugália szigorúbb szülői felügyeletben gondolkodik, Írország fontolva haladna, Norvégia és Lengyelország még az idén bemutathatja tervezetét, Németország EU-s szabályozást szeretne, Ausztria benyújtotta tervét a 14 év alattiak tiltásáról, Olaszországban pedig a szenátus előtt van a 15 éven aluliak tiltásáról szóló javaslat.

A techcégek leggyakrabban azzal érvelnek, hogy platformjaik összehozzák az embereket, és a tiltással sok fiatal elszigetelődhet. Ausztráliában valós probléma az elszigetelődés, mert sok fiatal él városoktól távol. Brit szakértők attól is tartanak, hogy a tiltás az internet kevésbé ellenőrzött bugyrai felé tereli a fiatalokat. Csehország és Észtország túlszabályozásként tekint a teljes tiltásra.

Baross Dorottya pszichológus szerint a tiltással az a probléma, hogy a gyerekek nem akarnak kimaradni semmiből, ezért a közösségi média még inkább tiltott gyümölcsnek tűnhet. A kérdés az, mennyire vizeződik fel a bizottsági javaslat, mire átjut az EU-bürokrácia lassan őrlő malmain.

Ezt is kedvelheted