Több gyerek rosszul lett Budapesten és Maglódon ugyanattól a menzai ebédtől
Budapesten három kerületben és Maglódon is több gyermek betegedett meg, miután ugyanazt az ebédet fogyasztották az iskolákban és óvodákban. A megbetegedések szerdán történtek, és összesen nyolc gyermek került kórházba a héten – derült ki egy pénteki híradóból.
Az érintett kerületek a VI., a IX. és a XXI. kerület, valamint Maglód. Maglód polgármestere szerint három óvoda és két iskola gyermekei betegek, valamint több intézményi dolgozó is. A VI. kerületben 34 óvodás megbetegedéséről tud a kerületi polgármester, a IX. kerületben pedig két gimnazista érintett.
A gyermekek mindegyike ugyanazt az ebédet fogyasztotta: csicseriborsó levest és spagettit, amelyet ugyanaz a szolgáltató cég készített. A kórházban egyelőre nem állapították meg, hogy ugyanaz a kórokozó okozta-e a megbetegedéseket.
Csepel önkormányzata szerint nem az étkeztetéssel függ össze a megbetegedések, véleményük szerint vírusos fertőzés állhat a háttérben. Az érintett szolgáltató cég azt közölte, hogy a csepeli főzőkonyhájukon két hatóság nyolc szakembere végzett vizsgálatot, és megállapították, hogy az ügynek nincs köze ételeredetű megbetegedéshez. A cég szerint több olyan kerületben is történt hasonló megbetegedés, ahol nem ők látják el az étkeztetést, így teljesen kizárják az ételeredetű fertőzést.
A kormányhivatal vizsgálatot indított az ügyben.