Bill Gates szerint előbb húsz év káoszt, aztán igazi bőséget hoz a mesterséges intelligencia
A Microsoft társalapítója egy podcastadásban beszélt arról, hogy a mesterséges intelligencia terjedése nyomán „valódi bőség” várható, de az odavezető út nem lesz zökkenőmentes. Bill Gates szerint a következő húsz év az emberiség történetének legviharosabb időszaka lehet.
„Leginkább amiatt a húszéves átmeneti időszak miatt aggódom, amely rengeteg felfordulással jár majd, lesznek nyertesek és vesztesek is” – fogalmazott Gates. A technológiai vállalkozó szerint a telefonos értékesítők, az ügyfélszolgálati dolgozók és a könyvelők munkahelyei szűnhetnek meg, mert a mesterséges intelligencia ezeket a feladatokat sokkal olcsóbban, gyorsabban és pontosabban tudja majd elvégezni.
A fizikai munkát végzők számára sem festett derűlátóbb képet: Gates szerint az ő munkáikat humanoid robotok vehetik át. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az embereknek szükségük van a munkára, hogy legyen céljuk az életükben, pénzt tudjanak keresni és kapcsolatokat építhessenek. Szerinte különböző intézkedésekkel – például a nyugdíjkorhatár csökkentésével vagy a munkaidő korlátozásával – bizonyos szinten dolgozhatnának az emberek a jövőben is.
Nem Gates az egyetlen, aki szerint göröngyös út vezet a mesterséges intelligencia kínálta fényes jövő felé. Elon Musk is hasonlóan vélekedik: a techmilliárdos szerint a kormányok beavatkozásával lehetne elkerülni, hogy rengetegen elveszítsék a munkájukat. Később viszont szerinte is eljöhet a jólét, amikor a munkavégzés opcionálissá válik, sőt pénzt sem kell félretenni, mert annak nem lesz jelentősége.