Jövő februárban rendezik a második DPK-tábort Lakiteleken
A korábbi kormánypártok támogatóit összehozó tábort szervezői a következő év elején is megrendezik – derül a közleményükből. Azt írták: az első tábor elsöprő sikere nyomán jön a második, mert „új lendületben a polgári közösség”, és együtt erősek, semmitől sem félnek.
A céljuk, hogy tovább építsék a kezdeményezést, és újabb lehetőségeket teremtsenek a személyes találkozásokra, a közös gondolkodásra és a legfontosabb közéleti kérdések megvitatására.
A helyszín ismét a lakitelki Hungarikum Liget lesz, ahol szakmai programok is várják a vendégeket. A kétnapos rendezvényre február 13-án és 14-én szerveznek programokat. A korábbi táborhoz hasonlóan a részvétel most sem ingyenes: a legolcsóbb jegyekért 6000 forintot kell fizetni.
Az előző DPK-táborban a miniszterelnök is beszélt. Többek között úgy fogalmazott, hogy a Fidesz egy nagy történelmi ellenzéki párt, a jobboldal sosem uszított, a tiszások pedig optimizmusbuborékban vannak.