Tarr Zoltán: édesapja írásos igazolással rendelkezett arról, hogy nem végzett ügynöki tevékenységet
Tarr Zoltán kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter édesapja, Tarr Kálmán református lelkész neve is szerepel az ügynökaktákban. A miniszter apjáról fennmaradt hatos kartonon a beszervezés alapjaként a „hazafias” megjelölés áll.
A miniszter az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött iratok nyilvánossá tétele után nem sokkal a Facebook-oldalán azt írta, az anyagok között minden bizonnyal elérhetővé válik édesapja, néhai Tarr Kálmán iratanyaga is, a nyilvánosságra kerülő dokumentumok azonban nem jelentik azt, hogy édesapja ügynök lett volna. Hozzátette: édesapja írásos igazolással is rendelkezett arról, hogy ügynöki tevékenységet nem végzett, a hatos karton megléte ellenére sem.
Tarr szerint az igazolást az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény keretében felállt I. számú bizottság állította ki 2002. február 27-én. A bizottság határozata alapján édesapja az Etv. 1. paragrafusában meghatározott tevékenységet nem végzett, és az ott megjelölt szervezeteknek sem volt tagja – írta a miniszter.
A hatos karton előlapján szerepelnek az érintett személyes adatai, foglalkozása és munkahelye, illetve hogy volt-e katona és párttag. A hátlapon a beszervezés részletei láthatók: feltüntetik, hogy az illetőt mikor és milyen alapon szervezték be. Voltak, akiket hazafias alapon, meggyőződésből, önként jelentkezve szerveztek be, másokat anyagi előnyökért, de terhelő, kompromittáló adatok alapján is beszerveztek embereket. A kartonon szerepel az is, meddig volt az illető az állambiztonság nyilvántartásában, milyen minősítést kapott, milyen területen foglalkoztatták, valamint a beszervezést végző operatív tiszt neve és rendfokozata is olvasható.
Ha valakinek volt hatos kartonja, azzal biztosan foglalkozott az állambiztonság, az érintett azonban nem feltétlenül végzett érdemi munkát. Volt, aki nem adott le jelentést vagy használhatatlan információkat közölt, és olyan is akadt, aki ellenállt a beszervezési kísérletnek.
Tarr Zoltán szerdán azt írta, édesapja története a családban ismert volt, arról nem mostanában szerzett tudomást. Utolsó napján is beszéltek erről a témáról, mert édesapját mindig nagyon bántotta a nyilvánosságra nem kerülő információk hiányából fakadó hirtelen ítélkezés, és az, hogy egy embertelen rendszer nem feldolgozott hagyatéka még évtizedekkel később is pusztító lehet, főként a gyermekei életében. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a most megnyíló irattár a múlt titkainak feltárásával hosszabb távon elvezethet a megbékéléshez. Hozzátette: édesapja esetében a nyilvánosságra kerülő iratok nem szolgáltatnak új információt, és a hivatkozott határozat számára, reményei szerint mások számára is a téma lezárását jelenti.
Tarr Kálmánt a hatos kartonja alapján 1984. március 12-én szervezték be, és a „Kovács Kálmán” fedőnevet kapta. A foglalkoztatás vonala az „egyházi reakció” volt. Tarr minősítése tmb., azaz „titkos megbízott” volt, ami magasabb kategóriának számított az ügynöknél, és azt jelentette, hogy a beszervezett elvi meggyőződésből vett részt a szervezetszerű titkos együttműködésben, de kevésbé volt áldozatkész vagy kezdeményező. A kapcsolattartások feljegyzéseinél csak egy 1984. áprilisi alkalom szerepel, valamint egy „op. helyzet megvál” feljegyzés. Tarr dossziéján a 07-es kód szerepel, ami a kizárt hálózati személyeket jelölte.
Szerdán történelmi fordulóponthoz érkezett Magyarország: megkezdődött a köznyelvben csak ügynökaktákként emlegetett dokumentumcsomag nyilvánosságra hozatala. A részben most, részben február 25-én megnyitni tervezett aktákban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szakértői szerint 55-60 ezer név lesz olvasható.