Formálhatják-e a jövőt azok, akiket nem becsülünk meg?
Kiss Judit Ágnes legújabb regénye, a Csókolom, tanárnő egy középiskolai magyartanárnő életútját állítja a középpontba. A kötet a tanári pálya mindennapjait, dilemmáit és a mögötte meghúzódó társadalmi feszültségeket mutatja be.
A szerző több verseskötetet és regényt publikált, emellett gyerekkönyveket is ír, a Babaróka-sorozat egyes köteteit többször az év gyerekkönyvévé választották. Hosszú éveken át tanított, és legújabb regényében a pályán szerzett tapasztalatait dolgozza fel.
A főhős, Tóth Izabella életét húszas éveitől egészen ötvenes éveiig követhetjük. Az első lapokon még az államvizsga előtt álló, részmunkaidőben dolgozó, lelkes tanár jelenik meg, a végén pedig egy kiégett, magányos, öregedő nő, aki nem biztos abban, hogy jó döntést hozott, amikor egész életét a tanári hivatásnak szentelte, és abban sem, el tudná-e hagyni ezt a pályát.
A regény azt is megmutatja, milyen könnyű ebben a hivatásban elfogyni, kiégni, miközben a rendszerben alig találni olyan kapaszkodót, amely segítene megelőzni vagy kezelni ezt a folyamatot. A kiégés régóta ismert probléma, megoldása mégis várat magára.
Az évtizedek alatt az óraszámok emelkednek, a gyerekek egyre kevesebbet olvasnak, miközben az olvasás társadalmi státusza is átalakul. A diákok figyelmét egyre nehezebb lekötni, a digitális robbanással pedig az oktatás láthatóan nem igazán tud mit kezdeni. A szülők önérvényesítése egyre erőteljesebb, a vezetőség pedig sok helyen csak a látszat fenntartásában érdekelt.
A regény kapcsán népszerű könyves fórumon vita bontakozott ki arról, hogy a főhős pályája első éveiben beleszeret egy tanítványába, és kapcsolatot is kezd vele. Voltak, akik nehezményezték, hogy egy erkölcsileg kifogásolható tanárt fest le az író, akit ráadásul szerethetőnek, szimpatikusnak állít be. A könyv azonban nem etikai kódex: egy regényhős sokdimenziós karakter lehet, sok hibával, kétséggel és rossz döntéssel, nem pedig példakép.
A Csókolom, tanárnő narratológiai és stilisztikai szempontból klasszikus, jól felépített regény. Legfontosabb erénye, hogy hitelesen teremti meg tanár hősét, és pontosan érzékelteti a hivatás legnagyobb dilemmáit és leghétköznapibb dolgait is: mit jelent elrejteni a legerősebb érzelmeket a tanórán, robotpilóta-üzemmódban tanítani, vagy éppen a rohanó szünetekben a mosdóba sem eljutni.
A történet nagy vonalakban azt is bemutatja, mi minden történt az oktatásban a rendszerváltás éveitől a közelmúltig. A regény utolsó harmadában megjelenik az életpályamodell bevezetése, a Covid idején magukra hagyott tanárok, majd a sztrájkjoguktól megfosztott pedagógusok, a tiltakozások és a polgári engedetlenség időszaka is.
A regény végére Izabella olyan helyzetbe kerül, amelyben döntenie kell: folytatja-e a tanítást, vagy megpróbál új életet kezdeni. A kötet egy tanár pályájának története, és annak a kérdésnek a felvetése is, meddig lehet kitartani valami mellett, amit egyszer hivatásunknak választottunk. Izabella története egyszerre mutatja meg a tanítás örömét és azt is, ahogy mindent felemészt ez a munka.
