Nyílt ülést hívott össze a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke az ügynökakták miatt hétfő reggelre
Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke a Facebookon jelentette be, hogy hétfő reggel 8 órára összehívta a testület nyílt ülését. Az ülés egyetlen napirendi pontja a 2026. november 4-én közzétett ügynökaktákkal kapcsolatban felmerült aggályok és ellentmondások tájékoztatója lesz.
A bizottság elnöke arról is beszámolt, hogy az ülésen meg kell jelenniük az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetőinek. Apáti azután döntött az ülés összehívásáról, hogy Lezsák Sándor korábbi fideszes képviselő tévesen felkerült a nyitottaktak.hu adatbázisába.
Az ÁBTL csütörtökön közölte, hogy informatikai hiba történt, és Lezsák nem hálózati személy volt, hanem megfigyelt. A levéltár főigazgatója mellett Magyar Péter is bocsánatot kért csütörtökön az MDF alapítójától.
A Fidesz–KDNP Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter lemondását és a honlap leállítását követelte csütörtöki sajtótájékoztatóján. Lezsák Sándor lánya, Lezsák Anna fideszes képviselő szerint a kormány, a kormányfő és Magyar Péter erkölcsileg, politikailag megbukott, és az ÁBTL főigazgatójának távozását sürgette.
Magyar Péter miniszterelnök pénteken arról írt a Facebookon, hogy azok kérik most számon a Lezsák-ügy miatt, akik soha nem vállalták a felelősséget a hazugságaikért. Szűcs Gábor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján a politikai felelősök megnevezését követelte. Választ vár arra, hogy milyen politikai nyomásra és kik fejlesztették a nyitottaktak.hu honlapot, és miért tették elérhetővé november 4-én, ha tudták, hogy erre az időpontra nem készülnek el az akták megfelelő rendezésével.
Az ÁBTL főigazgatója csütörtökön részletesen elmagyarázta, hogy miként kerülhetett Lezsák és rajta kívül 163 megfigyelt neve tévesen a nyilvános adatbázisba. Az ő adataikat azóta eltávolították onnan. Cseh Gergő Bendegúz azt mondta, a titkosszolgálattól kapott adatbázis kijavítása után foglalkozik azzal, hogy lemond-e, Lezsák Sándortól pedig személyes levélben kér bocsánatot.