Sodródó energetika: csodafegyverre vár a kormány?
Az energetikai miniszter hétfői rádióinterjúja után érdemes elgondolkodni azon, amit nem mondott ki – mert ez legalább annyira fontos, mint amit igen. Az elmúlt időszakban valóban sok minden megmozdult: halad az uniós források elérésének folyamata, elindult az okosmérős és vezérelt hálózati program, megépült a fenékküszöb. Utóbbinál a döntés energetikai hátterű volt, de a gigantikus munkát az építő-kivitelezők végezték. Ezek komoly teljesítmények, és aki látott már közelről hasonló projektet, tudja, mennyi munka van mögöttük.
Ami azonban hiányzik, az a koncepció. A lépések inkább ad hoc, sodródó jellegűek: különálló, külön-külön védhető intézkedések sorozata, jobbára korábban már előkészített projektekre építkezve. Hiányzik mögülük az, amitől stratégiává állnának össze: egy koherens elképzelés az energetika egészéről és részterületeiről. Mindennek oka részben érthető: egyelőre átfogó gazdaságpolitikai koncepció sincs, pedig az energetika éppen ebből meríthetne, és ehhez is adhatna megoldásokat, támaszt. Nincs gazdaságpolitika energetika nélkül, és szociálpolitika sincs.
Ami viszont már most látszik, az az, hogy a kormány meg akarja őrizni a rezsicsökkentés örökölt rendszerét. A miniszter a májusi bizottsági meghallgatásán is azt hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentés megmarad, hétfőn pedig azt is cáfolta, hogy a célzottá tételén dolgoztak volna. Pedig a rendszer két irányban is árt: a fogyasztónál túlfogyasztásra ösztönöz, a fejlődni és beruházni akaró vállalkozásokra pedig koloncként teszi a magas energiaköltséget. Hiába ösztönözzük célzott programokkal a cégeket, ha a magas összköltség miatt nemcsak a külföldi, hanem a hazai piacon is elvéreznek a termékeikkel. A „megvédett” fogyasztó pedig könnyen elveszítheti a munkáját, ha a drágán termelő hazai vállalatnál elmarad az innováció, és a cég nem állja a versenyt. A legkárosabb azonban nem maga a szabályozás, hanem a politikai örökség, vagyis a reflexek átmentése.
A miniszter szerint a szakmai stáb fókusza nem a rezsicsökkentés átalakítása, hanem az, hogy Magyarország olcsóbban és több forrásból tudjon energiát beszerezni. Ebből könnyen az a benyomás alakulhat ki, hogy az MVM és a független energiakereskedők munkatársai eddig nem dolgoztak kellő körültekintéssel és szakmai színvonalon. Érdemes ezt a benyomást eloszlatni: az érintett cégek és a többi tisztességes kereskedő eddig is piaci áron, piaci körülmények között vásárolt és kereskedett, a modern energiakereskedelem teljes eszköztárát használva, nemzetközi partnerek tömegével együttműködve – és tették ezt az elmúlt évek példátlanul viharos piacán is, sokszor a politika által támasztott ellenszélben.
Ezt a gáz-nagykereskedelmet végző MVM CEEnergy számai is mutatják: a nagykereskedés a legnehezebb években sem veszteséget termelt, hanem nyereséget, és a piac rendeződésével az eredmény is fokozatosan normalizálódott. Az energiaválság 2021–2022-es éveiben a cégcsoport eredménye minimális volt, míg a piac rendeződésével jelentős lett, azóta pedig fokozatosan normalizálódik. Ez nem a rossz munka, hanem a példátlan áringadozás és a profi kockázatkezelés lenyomata.
Ha létezik olyan forrás, amely a piacnál olcsóbban szállít, és „csak meg kell keresni”, akkor érdemes nyilvánosan kimondani: mit adunk cserébe? Milyen politikai, gazdasági vagy stratégiai engedményt várnak tőlünk? Milyen csodafegyverben reménykedünk – megint? Van egy kevésbé látványos, de működő út is: lebontani azt a politikai sallangot, amely az elmúlt években rárakódott a szakmára. Ehhez nem csodafegyver kell, hanem koncepció, és hozzá a bátorság, hogy kimondjuk, mit nem akarunk megőrizni a múltból. Valós szociális hálót kell mellé kidolgozni és alkalmazni a valóban rászorulók számára, és a többletterhek alól felszabadítani a gazdaságot, hogy legyen, aki megtermeli a pénzt a szociális szempontok érvényesítéséhez.
