Állami garanciák a NER-cégek gigahitelei mögött
Kevesek által ismert, a magyar adófizetők számára rejtett kockázat terheli a magyar gazdaságot. A NER-es üzleti világ nagy hitelei mögött, amelyeket például az MBH Banktól vettek fel, gyakran állami garancia is áll. A jelenség leginkább az állami tulajdonú Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. portfóliójában érhető tetten.
A 2006-ban megalapított társaság hivatalos célja, hogy professzionális kockázatmenedzsment mellett minél több olyan vállalkozást támogasson a forráshoz jutásban, amelyek kezesség nélkül nem kaphatnának ilyen mértékű finanszírozást. A vállalt kezesség mértékéig helytáll az ügyfél nemteljesítése esetén, ami lehetővé teszi a hitelintézetek és kötvénytulajdonosok számára, hogy kockázati kitettségüket és tőkeszükségletüket csökkentsék.
A Start Garancia állami viszontgarancia mellett nyújt kezességet nemzetgazdaságilag jelentős, egymilliárd forint feletti finanszírozási ügyletekhez. A kezesség révén a finanszírozóval folytatott tárgyalásokon kedvezőbb kamat- és egyéb kondíciók érhetők el. A társaság piaci részesedése 2024-re elérte a 10 százalékot.
A Start Garanciát 2006-ban alapították, de sokáig csak jóval kisebb ügyletekben vett részt, összesítve legfeljebb pár tízmilliárd forint értékben. A korábban a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tulajdonában álló szervezetet 2021-ben vásárolta meg az állam. Ezt követően a cég létszámot bővített, és a Bank Center egyik tornyába költözött. A garanciaszervezet vezetését Limbach Attila vette át, aki korábban az MFB-ben dolgozott.
Az állam teljesen új feladatot szánt a szervezetnek: kiderült, hogy akár 3000 milliárd forint értékű garanciát is vállalhat, egymilliárd forint feletti hitelügyletekre és kötvényekre. A Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 58. paragrafusa szerint a Start Garancia által állami viszontgarancia mellett vállalt kezesség állománya 2025. december 31-én nem haladhatja meg a 3000 milliárd forintot.
A garanciaszervezet a kötvénykibocsátásnál akár 100 százalékos állami garanciát is adhat, a hiteleknél pedig 80 százalékos lehet a kezesi lefedettség. A NER-es hitelek vagy az NKP-s kötvények magánjegyzői között az MBH Bank bukkant fel a leggyakrabban. A most bajba kerülő Bayer Construct esetében a Gránit Bank volt nagy hitelező.
A Start Garancia kezességvállalási portfóliója az elmúlt években dinamikusan növekedett: az állomány 2023 végén 311 milliárd forint, 2024 végén 426 milliárd forint volt, 2025 végén pedig megközelítette az 500 milliárd forintot. A társaság 2025 decemberéig összesen 730 milliárd forintnyi hitel- és kötvénypiaci finanszírozás megvalósulásához járult hozzá, intézményi kezességvállalási tevékenységével pedig közvetlen módon mintegy 1200 milliárd forint beruházás megvalósulását tette lehetővé 2025 végéig.
A tulajdonosi joggyakorló Gazdasági és Energetikai Minisztérium kezdeményezésére a cégnél teljes körű adó-, pénzügyi és jogi átvilágítás zajlik, amelyben a társaság maximálisan együttműködik.