Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt hivatali visszaélés miatt
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét, valamint további hat személyt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a HVG-vel. A nyomozás még tavasszal indult, és ennek során az MNB-től és az Erste Banktól is szereztek be dokumentumokat.
A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozók kedden hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, köztük az MNB volt elnökét. Mindannyiukat hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, valamennyiük házában házkutatást tartottak, és adatokat mentettek le az eszközeikről. Az ügy vizsgálata tovább folyik a gyanúsítottak szerepének teljeskörű tisztázása érdekében.
Az ügy előzménye, hogy Simor András korábbi jegybankelnök a választás után arról beszélt az ATV-ben, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletért felelős volt alelnöke 2023-ban nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák el őt a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Állítása szerint 2023 decemberében behívták az Erste Bank Magyarország vezérigazgatóját, Jelasity Radovánt az MNB központjába, leültették egy ablaktalan, szűk szobában, és az egyik alelnök közölte vele, hogy ameddig Simor az Erste Bank bécsi felügyelőbizottságának tagja, addig a bankfelügyelet „rendkívül szigorúan és nagyon kellemetlenül” fog eljárni az Erste Bank Magyarországgal.
Simor végül néhány héttel később magától lemondott a posztjáról, és szerinte csak azért nem tettek feljelentést az ügyben, mert nem tudták volna bizonyítani az esetet. Az MNB mostani vezetése az áprilisi interjú megjelenése után vizsgálatot indított az ügyben, majd feljelentést tett.
Matolcsy György egy szeptemberi videójában úgy reagált, hogy nem volt jelen olyan megbeszélésen, ahol megfenyegették volna az Erste Bank magyarországi vezérigazgatóját, senkit nem biztatott ilyen megbeszélésre, és nem is tudja elképzelni, hogy az ő vezetése alatt az MNB-nél ilyesmi előfordulhatott volna.
„Simor Andrásnak az osztrák Erstében betöltött tisztségével összefüggő döntésekre nekem nincs és nem is volt ráhatásom. Személyesen nem ismerem” – reagált Simor áprilisi interjújára Kandrács Csaba, az MNB korábbi felügyeleti alelnöke, aki szerint az Erste Bankkal és az összes többi magyarországi bankkal kiegyensúlyozott, korrekt szakmai kapcsolata volt, rendszeresek voltak az intézményi vezetőkkel való szakmai találkozók. „Felügyeleti munkámat minden esetben a jogszabályokkal összhangban, azokat betartva, a vonatkozó szakmai sztenderdeknek megfelelően végeztem” – tette hozzá Kandrács, akinek 2025 október elején ért véget az alelnöki megbízatása.
„Az Erste az elmúlt időszakban több alkalommal volt kitéve hátrányos, esetenként jogszerűség tekintetében megkérdőjelezhető bánásmódnak. Ha a konkrét ügyben vizsgálat indul, az Erste rendelkezésre áll” – válaszolta az osztrák bank magyar leányvállalata. A cég vezérigazgatója, Jelasity Radován pedig arról beszélt, hogy megkönnyebbült a választás eredményétől, másnap még a kokárdát is kitűzte.