A svéd gyerekek hosszú évtizedeken át csak szombaton ehettek édességet

által Christian M.
A svéd gyerekek hosszú évtizedeken át csak szombaton ehettek édességet

A svéd gyerekek sokáig csak szombaton ehettek édességet

Svédországban évtizedek óta hagyomány, hogy a gyerekek hetente csak egyszer, szombaton kapnak édességet. A szokás neve lördagsgodis, azaz szombati édesség, és az ötvenes évekig nyúlik vissza.

A második világháború után Svédországban is korlátozott volt a cukorellátás. Bár idővel a cukor könnyebben hozzáférhetővé vált, továbbra is ritka és értékes árunak számított, ezért visszafogták a fogyasztását. Az ötvenes évek elején a svéd orvosok és egészségügyi szakemberek elkezdték népszerűsíteni azt az elképzelést, hogy az édességmajszolást bizonyos alkalmakra kellene korlátozni.

Az egészségügyi hatóságok azt javasolták, hogy az édesség csak heti egyszeri finomság legyen. Ezzel egyszerre akarták elejét venni a túlzott cukorbevitelnek, és szerették volna csökkenteni a fogszuvasodásos esetek növekvő számát. Mivel a svédek megbíznak az államban, ez arra ösztönözte őket, hogy kövessék a tanácsot, miszerint a különféle nyalánkságok fogyasztását szombatra korlátozzák.

A lördagsgodis tudományos alapját az utólag sokat vitatott, etikailag megkérdőjelezhető Vipeholm-kísérletek képezték, amelyek során ragadós cukorkákkal, például karamellel etettek értelmi sérült gyerekeket és felnőtteket, hogy lássák, mi történik a fogaikkal. A harmincas években végzett svédországi kutatások szerint ugyanis még a hároméves gyerekek fogainak 83 százaléka is szuvas volt. Bár ez akkoriban nem volt szokatlan, hiszen a legtöbb országban rendkívül fejletlen volt a fogászati ellátás, így is komoly terhet jelentett az egészségügyi rendszernek.

A kísérletek helyszínéül a dél-svédországi Vipeholm Elmegyógyintézet választották ki, amelyet súlyos értelmi fogyatékossággal élő embereknek fenntartott otthonná alakítottak át 1935-ben. Az évekig tartó vizsgálatok elején a kutatók úgy találták, hogy a gyerekek fogai lényegesen jobb állapotban voltak, mint a svéd lakosságé általában. Ezután a svédek éves fejenkénti édességfogyasztásának körülbelül felét kitevő mennyiségű cukorkát adtak nekik, majd kétszer ekkora adagot. Végül megállapították, hogy a ragadós cukrok nagyban megnövelik a fogszuvasodás mértékét. A hatóságok ezután álltak elő a szombati édességevés koncepciójával.

Noha a legtöbb család ma már rugalmasabban áll az édességfogyasztáshoz, mint évtizedekkel ezelőtt, a szombati édesség továbbra is a svéd kultúra szerves része. A hagyomány nemcsak Svédországban él, hanem a szomszédos Finnországban is, ahol a cukorkanap (karkkipäivä) ötletét a Finn Fogorvosok Szövetsége vetette fel a hetvenes években. Noha a jelenlegi finn ajánlások már nem támogatják a cukorkanapot, és inkább a mértékletes fogyasztás mellett teszik le a voksot – mondván, a fogszuvasodás kialakulásában a cukorbevitel teljes mennyisége és nem a fogyasztás gyakorisága a döntő tényező –, még mindig sok családban tartanak ilyen napot. Ezzel együtt az édességek mindennapi fogyasztása itt is egyre elterjedtebbé vált.

A szombati édesség, illetve a cukorkanap hívei szerint rengeteget lehet belőle tanulni. Egyrészt hasznos eszköz lehet például ahhoz, hogy a gyerekek tisztában legyenek a pénz értékével, másrészt a zsebpénz beosztására ösztönöz. Ily módon a lördagsgodis hozzájárul egy olyan pénzügyi kultúra továbbéléséhez, amely már egészen fiatal kortól az önállóságra nevel.

Ezt is kedvelheted