Új részletek a kormány várólista-csökkentési programjáról

által Christian M.
Új részletek a kormány várólista-csökkentési programjáról

Új részleteket közölt a kormány várólista-csökkentési programjáról az egészségügyi miniszter

A kormány várólista-csökkentési programjának célja nem csupán több műtét elvégzése, hanem a rendelkezésre álló műtéti kapacitások jobb kihasználása és az egészségügyi dolgozók közvetlen érdekeltté tétele – közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter vasárnapi Facebook-posztjában.

A miniszterelnök szombaton, országjárása szolnoki állomásán arról beszélt, hogy a kormány tízmilliárd forintos várólista-csökkentési programot fogadott el, amelyet még az idén elindítanak. Elsőként azokon a területeken csökkentenék a várakozási időt, ahol a leghosszabbak a várólisták, így a csípő- és térdprotézis-, valamint a szürkehályog-műtéteknél. A miniszterelnök szerint legkésőbb január elsejére már látható hatást várnak a programtól.

Hegedűs Zsolt tájékoztatása szerint elsősorban a normál műszak utáni délutáni időszakban, illetve ahol erre szakmai és dolgozói kapacitás van, hétvégén szeretnének további műtéteket végezni. Ehhez pozitív finanszírozási ösztönzőt vezetnek be, amelynek jelentős részét azok az ellátó csapatok, orvosok, szakdolgozók és osztályokon dolgozó kollégák kapják majd, akik a többletteljesítményt ténylegesen lehetővé teszik.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az értékalapú egészségügy felé szeretnének elmozdulni. Az ösztönzők egy részét szakmai minőségi mutatókhoz, a betegek által jelzett eredményekhez, valamint a betegélményhez és betegelégedettséghez is kötik. Mint fogalmazott, nem csupán az a kérdés, hogy hány beteget operáltak meg, hanem az is, hogy milyen eredménnyel.

Várakozása szerint a finanszírozás ösztönözni fogja a bizonyítottan jó szakmai gyakorlatot, az eredményességet és a hatékony betegutakat. Hozzátette, hogy a Semmelweis Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen további kapacitások kiépítésén dolgoznak, és külföldi szakemberek is csatlakoznak a programhoz.

A miniszter kiemelte, hogy mérni fogják a műtők kihasználtságát, a tényleges műtéti időt, a műtétek közötti betegcsere idejét és a teljes folyamat hatékonyságát is. Mint írta, egy műtő rendkívül drága infrastruktúra, és ha üresen áll, az elvesztegetett kapacitást jelent.

Hegedűs Zsolt megjegyezte azt is, hogy nem egyetlen országos sablont akarnak ráhúzni minden intézményre. Minden kórháznál külön problématérképet készítenek, és az adott intézmény szűk keresztmetszeteire keresnek megoldást. Céljuk, hogy a biztonság és a minőség megtartása mellett hétről hétre, hónapról hónapra emelkedhessen az elvégzett műtétek száma. Emellett szeretnék elérni, hogy a betegek egyre több, érthető és összehasonlítható információt kapjanak az egyes intézmények teljesítményéről, minőségéről és eredményeiről, így valódi információk alapján dönthessenek arról, melyik kórházat választják.

A miniszter beszámolt arról is, hogy mindeközben tisztítják a várólistákat, hogy pontosan lássák, kik azok a betegek, akik ténylegesen műtétre várnak. Felülvizsgálat alatt van a 2025 áprilisában bevezetett ortopédiai várólista-protokoll is. A 35 feletti BMI-hez kapcsolódó automatikus ideiglenes korlátozás helyett az egyéni betegkockázaton, a szakmai mérlegelésen és a kezelőcsapat döntésén alapuló megközelítést fogják alkalmazni.

Ezt is kedvelheted