Mesterien játszik a halálfélelemmel Martin McDonagh új filmje
Martin McDonagh filmjeiben a szereplők gyakran akkor kezdenek el igazán beszélgetni egymással, amikor már minden elromlott körülöttük. Az Erőszakik két bérgyilkosa egy félresikerült munka után kerül Bruges-be, A sziget szellemeiben pedig egy barátság felbomlása vezet abszurd és tragikus következményekhez. McDonagh szereplői gyakran képtelenek őszintén beszélni az érzéseikről, ezért inkább sértegetik egymást, fenyegetőznek, vagy valami egészen ostoba dolgon vesznek össze. A Vadló Kilenc történetében ez a különös férfivilág ismét visszatér.
A film főszereplője Chris Carlisle, egy veterán CIA-ügynök, aki évtizedeken keresztül vett részt az amerikai titkosszolgálat mocskos műveleteiben. Most azonban halálos beteg, morfiumot szed, egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedik, és már az sem érdekli különösebben, milyen államtitkokat oszt meg idegenekkel. Ráadásul az emlékiratait is írja, ami érthetően aggasztja a feletteseit. Chris úgy dönt, hogy a hátralévő idejét a Húsvét-szigeten szeretné eltölteni, ahová magával viszi fiatalabb kollégáját és barátját, Lee Chesterfieldet. A kirándulásnak azonban van egy másik célja is: Chris azt szeretné, ha Lee segítene neki meghalni.
Már az alaphelyzet vicces: két ember, aki egész életében azzal foglalkozott, hogy bizonyos érdekek mentén embereket tegyen el láb alól, most képtelen megbirkózni egy nyüves gyilkossággal. Chris hozzászokott, hogy mások sorsáról dönt, de a saját teste fölött már nincs hatalma. Lee pedig hiába végzett el korábban számtalan piszkos munkát, egyáltalán nem biztos benne, hogy képes lenne megölni a barátját.
John Malkovich játéka a film egyik legnagyobb erőssége. Jellegzetes, kissé orrhangú beszéde most lassabb és bizonytalanabb, a megszokott fölényessége mögött pedig érezni, hogy karaktere retteg a haláltól. Egyik pillanatban még abszurd eszmefuttatásokba kezd, a következőben már a katolikus neveltetéséről és a túlvilági büntetés lehetőségéről beszél. Sam Rockwell Lee-ként leginkább Chris ellenpontjaként működik, és arra van kárhoztatva, hogy reagáljon az öreg barátja abszurd viselkedésére. A két színész között megvan az az összhang, ami nélkül a film gyakorlatilag összeesne.
A Vadló Kilenc másik nagy erőssége a helyszín. Az operatőr gyönyörűen mutatja meg a Húsvét-sziget hatalmas, füves tájait, vulkanikus szikláit és a híres moai szobrokat. A szabadon kószáló vadlovak és a táj végtelensége néha vizuális westernbe csap át.
A történet politikai hátterével a rendező már kevésbé tud mit kezdeni. Chris és Lee 1973-ban, Salvador Allende demokratikusan megválasztott chilei elnökének megbuktatása előtt dolgoznak az országban. A film nem mélyül el ebben a múltban, nem kapcsolja össze az eseményeket Chris haldoklásával, inkább a személyes tragédiára helyezi a fókuszt. A főszereplők a mai sztenderdekhez mérve nem kifejezetten jó arcok, rendszeresen gúnyolódnak azokon, akik kijavítják őket, amiért nem a sziget őslakos nevét vagy a kőszobrok megfelelő elnevezését használják.
A Vadló Kilenc ezért néha nehezen találja az egyensúlyt a fekete komédia, a politikai thriller és a halálról szóló személyes dráma között. McDonagh továbbra is remekül ír párbeszédeket, és pontosan tudja, hogyan hozza ki a legtöbbet a színészekből. Malkovich és Rockwell párosa egyszerre vicces, szerethető és időnként meglepően megható, a Húsvét-sziget látványa pedig különleges hangulatot ad a történetnek. A Vadló Kilenc november 5-től látható a magyar mozikban.