Jövőre 25 százalékkal kevesebb fát termelhetnek ki az állami erdők

által Christian M.
Jövőre 25 százalékkal kevesebb fát termelhetnek ki az állami erdők

Jövőre 25 százalékkal kevesebb fa termelhető ki az állami erdőkből

Az elmúlt harminc évben gyakorlatilag bányaként tekintettek az erdőkre, mindenki ott vágott fát, ahol akart, ennek pedig véget akarnak vetni – jelentette be Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter egy keddi sajtótájékoztatón, ahol az erdőgazdálkodást érintő változásokról beszélt.

Az állami kezelésben lévő erdőkben – amelyek az összes magyar erdő kicsivel több mint felét teszik ki – idén 7,5 százalékkal, jövőre pedig 25 százalékkal, azaz mintegy 1 millió köbméterrel kevesebb fa kivágására adtak, illetve adnak engedélyt.

Jövőre átalakítják az állami erdőgazdaságokat: a profitorientált működést nonprofittá tennék. A 21 állami cég élére pályázattal keresnek új vezetőt, hogy a megújult szemléletet hatékonyabban tudják képviselni. Ideiglenesen, egy évre keresnek majd vezetőket, mert az átalakítások végére nem lesz szükség 21 igazgatóra; erről azonban több részletet egyelőre nem árultak el.

Bár a magyar erdők 42 százaléka valamilyen szinten védett, jelenleg mégis gazdasági céllal vágják a fákat az erdők 90 százalékában. A minisztérium célja, hogy valamennyi védett erdőben megszűnjön a vágásos kitermelés, így négyszeresére növelnék azon erdők arányát, ahol nincs vágásos terület. Azt nem tudták megmondani, hogy ez mikorra valósulhat meg.

Az államilag támogatott, de környezetszennyező és kirívóan hatékonytalanul áramot termelő biomassza-erőművekről Gajdos azt mondta, szeretnék elérni, hogy minden évben eggyel kevesebb biomassza-erőművet lássanak el fával az állami erdészetek.

A miniszter arról is beszélt, miért nem hosszabbították meg a szeptember végén lejárt fakivágási moratóriumot a védett erdőkben. Korábban egy homályos posztban a lakossági tűzifára és a hosszú távú szerződésekre hivatkozott, most ezek mellett azzal is érvelt, hogy a moratórium fenntartásával 100 ezer faipari dolgozót kellene utcára küldeni.

Bár hosszú távon elfogadhatatlannak tartja, hogy fák elégetéséből termeljünk energiát, a biomassza-erőműveket nem lehet hirtelen leállítani, mert több városban is fontos szerepe van az itt előállított távhőnek. A biomassza-erőművek valóban hatékonyan állítanak elő távhőt, több nagy erőmű azonban beszámolója alapján nem erre, hanem áramtermelés miatt égeti el a beérkező fákat, ami rendkívül hatékonytalan.

Gajdos szerint szinte mindenben egyetértenek a radikálisabb lépéseket elváró civil környezetvédelmi szervezetekkel, csak kifinomultabb módon, lépésről lépésre haladnának: nagyon hamar, de nem hirtelen. Ennek megfelelően céljuk, hogy fásítással növeljék a magyar erdőterületeket, ezen belül a védett erdők mennyiségét is, valamint hogy csökkentsék a külföldre exportált fa mennyiségét – az állami erdőkben kivágott fák 15 százaléka megy külföldre.

Ezt is kedvelheted