Felmentették az egyetemi alapítványból Szemerey Szabolcsot
Felmentette Szemerey Szabolcsot a kecskeméti egyetemi alapítvány kuratóriuma. Az alapítvány stratégiai igazgatóját ideiglenesen mentesítették a munkavégzés alól – erről közleményben tájékoztatta a Neumann János Egyetemért Alapítvány.
„Az intézkedés célja az Alapítvány korábbi működésével összefüggő egyes körülmények tárgyilagos és zavartalan vizsgálatának biztosítása. A Neumann János Egyetemért Alapítvány működése és feladatellátása továra is zavartalanul biztosított” – áll a közleményben. Szemereyt a cikk megjelenéséig nem sikerült elérni.
Szemerey Szabolcs Kecskemét polgármesterének a férje, és a szerdán őrizetbe vett Matolcsy Györgynek, az MNB volt elnökének másodunokatestvére. Nem volt tagja az alapítvány kuratóriumának vagy felügyelőbizottságának, de sokan befolyásos embernek tartották az egyetemen belül. Az egyetemi alapítvány az MNB-ügyben is érintett.
Szemerey korábban a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. (KEDO) vezérigazgatója volt, innen összeférhetetlenség miatt mondott le 2020-ban, mert felesége, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester bekerült a céget fenntartó egyetemi alapítvány felügyelőbizottságába. A KEDO felelt a kecskeméti egyetem egyik épületének felépítéséért a CAMPUS-projekt keretein belül.
Szemerey a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kuratóriumának is tagja volt. A MOME kuratóriumának minden korábbi tagja április végén távozott.