A Tisza Párt képviselői nem vesznek részt a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésén
A Tisza Párt képviselői nem vesznek részt a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfőre összehívott rendkívüli ülésén – jelentette be Magyar Péter a Facebookon.
A kormányfő bohóckodásnak nevezte, hogy a bizottság mi hazánkos elnöke, Apáti István hétfő reggelre rendkívüli nyílt ülést kezdeményezett az ügynökaktákkal kapcsolatban. „Rövidesen lesznek valódi nemzetbiztonsági témák, addig pedig eldöntheti a Mi Hazánk, hogy Orbán vagy Kádár volt a nagyobb államférfi…” – írta Magyar.
Apáti István azután döntött a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívásáról, hogy Lezsák Sándor korábbi fideszes képviselő tévesen felkerült a nyitottaktak.hu adatbázisába. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára csütörtökön közölte, hogy informatikai hiba történt, és Lezsák nem hálózati személy volt, hanem megfigyelt. A levéltár főigazgatója mellett Magyar Péter is bocsánatot kért az MDF-alapító Lezsáktól.
Apáti a bejelentésében azt írta, egyetlen napirendi pont lesz a bizottság hétfői ülésén: „Tájékoztató a 2026. november 4-én közzétett ügynökaktákkal kapcsolatban felmerült aggályokról és ellentmondásokról”. Az ülésen meg kell jelennie az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetőinek.
Az ÁBTL főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz részletesen elmagyarázta, hogy miként kerülhetett Lezsák és rajta kívül 163 megfigyelt neve tévesen a nyilvános adatbázisba. Az ő adataikat azóta eltávolították onnan. Cseh Gergő Bendegúz azt is mondta: a titkosszolgálattól kapott adatbázis kijavítása után foglalkozik azzal, hogy lemond-e, Lezsák Sándortól pedig személyes levélben kér bocsánatot.