Harvey Weinstein akár újabb tizenöt évre is börtönbe kerülhet

által Christian M.
Harvey Weinstein akár újabb tizenöt évre is börtönbe kerülhet

Újabb másfél évtizedet tölthet rács mögött Harvey Weinstein

Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték szexuális bűncselekmények miatt Harvey Weinsteint, az egykori filmproducert. Az ügyben New Yorkban, a Manhattani Legfelsőbb Bíróság előtt kellett bíróság elé állnia, ahol tagadta bűnösségét.

Weinsteint tavaly Miriam Haley produkciós asszisztens szexuális zaklatásáért találták bűnösnek, a büntetés mértékét azonban az amerikai jogrendszer sajátosságai miatt csak most határozták meg. A tárgyalóterembe kerekesszékben tolták be a vádlottat, akinek kezeit a kocsi szerkezetéhez bilincselték.

Felolvasták Haley áldozati nyilatkozatát is, amelyben a nő azt írta, Weinstein visszaélt pozíciójával és hatalmával, és szörnyű hatással volt az életére és biztonságára. „Ez egy életfogytiglan a számomra” – fogalmazott Haley.

A vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését, majd elnézést kért mindenkitől, akinek fájdalmat okozhatott. „Nem vagyok tökéletes ember, de egy olyan ember vagyok, aki elkövetett hibákat” – mondta a bíróság előtt, hozzátéve: „Nem vagyok egy erőszakos férfi.”

Curtis Farber bíró másképp vélte, és azt mondta, Weinstein mindig erővel vette el, ami kellett neki, és sosem viselkedett felelősségteljesen. Kihirdette a 15 évnyi börtönbüntetést, majd közölte, hogy Weinstein a szabadulása után öt évet felügyelet alatt tölt szabadlábon, emellett bekerül a szexuális bűnelkövetők lajstromába is.

Weinsteint 2018-ban tartóztatták le, ügye a nők elleni erőszakról szóló #MeToo-mozgalom egyik elindítója volt. 2020-ban már elítélték egy másik szexuális ügyben 23 év börtönre, de a per újratárgyalását rendelték el. Végül 2025-ben mondták ki ismét bűnösnek a Haley ellen elkövetett vádpontokban, egy másik nő, Kaja Sokola modell ügyében viszont felmentették.

Emellett Los Angelesben egy olasz modell-színésznő 2013-as megerőszakolásával is megvádolták, majd 2023-ban 16 év börtönre ítélték, ezt a büntetést azonban a bíróság újra fogja tárgyalni. Összesen mintegy 80 nő vádolja Weinsteint a szexuális zaklatás különböző formáival, a volt producer mindent tagad, és szerinte minden esetben beleegyezésen alapuló aktusok történtek.

Weinstein egykor Hollywood egyik meghatározó alakja volt, számos híres és díjazott film fűződött a nevéhez. A botrányát 2017-ben oknyomozó cikkek robbantották ki. Azóta egészségügyileg is megrogyott, csontvelőrákot, vesebajt és cukorbetegséget is diagnosztizáltak nála, jelenleg börtönkórházban kezelik.

Ezt is kedvelheted