Darabonként 11 ezer forintért árulják a leállt e-rollerszolgáltatás járműveit
Hatszáz darab elektromos rollert hirdetett meg eladásra a Bird magyarországi partnercégének felszámolója. A járműveket összesen 6,5 millió forintért, azaz darabonként nagyjából 11 ezer forintért kínálják.
Az értékesítés sikeressége ugyanakkor kérdéses, mivel a leírás szerint a rollerek mindegyike kisebb-nagyobb javításra, szervizelésre szorul, és valószínűleg akad olyan is, amelyik már csak alkatrészként használható.
A Vilii Fly Magyarország Kft. 2021-ben indította el elektromosroller-megosztó szolgáltatását az országban, és magát a Bird kizárólagos partnereként pozicionálta. A vállalatba az állami MVM is beszállt: kezdetben 15 százalékos tulajdonhányaddal rendelkezett, amely 2025-re 24,9 százalékra emelkedett.
Az MVM a társaságban meglévő részesedését 2022-ben még 103 millió forintos értéken tartotta nyilván a könyveiben, ez egy évvel később 82 millió forintra, majd nullára csökkent.
A cég a Bird Rides Inc. akkoriban legújabbnak számító modelljeit, a Bird Two rollereket vásárolta meg, és az amerikai vállalat alkalmazását használta. Budapesten idővel 600 rollerük üzemelt, amelyeket 11 fős alkalmazotti gárda működtetett. Később vidéki terjeszkedésbe kezdtek: elindították a szolgáltatást Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Békéscsabán, Zalaegerszegen és Egerben is.
2023 végén azonban bedőlt a magyar vállalat amerikai partnere: a Bird Global néhány nappal karácsony előtt bejelentette, hogy önkéntes csődeljárást indított, és megállapodott egyes eszközeinek eladásáról a meglévő hitelezői javára. Ekkor már látszott, hogy a magyar partnercégnek is komoly pénzügyi gondjai vannak. A vállalattal 2024 őszén a békéscsabai önkormányzat szerződést bontott, miután a társaság nem fizette be a közterület-használati díjat. Hasonló helyzet alakulhatott ki Zalaegerszegen is, erre utal, hogy az év végén a helyi önkormányzat végrehajtást indított a Vilii Fly Kft. ellen.
A cég eleinte dinamikusan tudta növelni árbevételét, ennek ellenére folyamatosan veszteségesen működött. Hiába volt 2023-ban már negyedmilliárdos forgalma, ehhez közel 190 millió forintos hiány társult. Öt év alatt a társaság összesen több mint félmilliárd forintos veszteséget halmozott fel, így végül 2025 májusában felszámolás indult ellene.
A cég ügyvezetője egy békéscsabai meghallgatásán azt mondta, hogy a közösségi e-rollerszolgáltatás erősen szezonális jellegű a városban, ezért voltak olyan hónapok, amikor csak veszteséggel tudták működtetni a rendszert. Valószínűleg ugyanez volt a helyzet a többi vidéki nagyvárosban is, ráadásul az évek során a piaci verseny is fokozódott: a cég második szolgáltatóként jelent meg Budapest utcáin, később azonban több konkurens is megjelent.
Bár nem kizárt, hogy akad olyan szolgáltató, amely legalább alkatrésznek megvásárolja a most eladásra kínált 600 rollert, a műszaki specifikációk eltérése miatt nem lenne meglepő, ha az árverés sikertelenül zárulna. Nem ez lenne az első eredménytelen árverése a felszámolás alatt álló cégnek: korábban egy szintén működésképtelen Ford Transitot is hiába próbáltak eladni.