Egy 13 éves diák többször megszúrt egy tanárt Erdélyben, és a diáktársát is megsebesítette

által Christian M.
Egy 13 éves diák többször megszúrt egy tanárt Erdélyben, és a diáktársát is megsebesítette

Késsel támadt tanárára és diáktársára egy 13 éves fiú egy besztercei iskolában

Késsel sebesített meg egy tanárnőt és egy másik diákot hétfő reggel egy 13 éves tanuló a besztercei Ștefan cel Mare Általános Iskolában – számolt be a helyi sajtó. A 28 éves pedagógust és a 12 éves diákot kórházba szállították, állapotuk stabil.

Szemtanúk szerint a csuklyát és sisakot viselő fiú először kopogtatott az osztályterem ajtaján, majd amikor a tanárnő ajtót nyitott, rátámadt. Vasile Șteopoaie megyei főtanfelügyelő szerint az elkövető egy konkrét diákot keresett az osztályteremben, akit azért akart megtámadni, mert más vallású, „indián”. „Úgy tűnik, a tanuló szélsőségességre hajlott” – idézte a helyi sajtó a főtanfelügyelőt.

A tanárnőt az arcán és az oldalán szúrta meg, majd bement az osztályterembe, de nem sikerült megsebesítenie azt, akit keresett, mert az osztálytársai a segítségére siettek. Eközben sérült meg a 12 éves tanuló. A főtanfelügyelő szerint a támadó korábban Spanyolországban járt iskolába, de a 2019/2020-as tanév óta Romániában tanult, a nála egy évvel fiatalabb diák pedig nevelőszülővel él.

A diák a közösségi médiában előre bejelentette a támadást: reggel 8 óra előtt néhány perccel érkezett meg az iskolába, de az osztályterem helyett a mosdóba ment, ahol csuklyát húzott a fejére, felvette a sisakját, és felvételeket posztolt a TikTokra és az Instagramra, többek között a bicskát is megmutatva. „8 hónapja készülök erre! Viszlát Valhallában! Megteszem! Fogalmuk sincs, milyen veszélyes vagyok!” – írta a posztban.

A sérült tanárnőt megműtötték, a 12 éves tanulót hazaengedték, az elkövetőt pedig a kolozsvári pszichiátriára szállították. A történtek miatt 13 tanuló és egy 55 éves felnőtt pánikrohamot kapott, egy 13 éves diákot enyhébb fejsérüléssel szintén kórházba szállítottak. Az ügyben minősített emberölés kísérlete miatt nyomoz a Beszterce-Naszód megyei ügyészség. Mivel nem töltötte be a 14. életévét, az elkövető a romániai törvények szerint nem vonható büntetőjogi felelősségre.

A Beszterce-Naszód megyei gyermekvédelmi hatóság közölte, hogy pszichológiai segítséget nyújt mind az áldozatoknak, mind az elkövetőnek. Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter elítélte a hétfő reggeli agressziót, és mihamarabbi felépülést kívánt a sérülteknek. Nyilatkozatában törvénymódosítást sürgetett annak érdekében, hogy a megfenyegetett vagy bántalmazott tanügyi alkalmazottak azonnali védelemben, jogi, illetve pszichológiai tanácsadásban részesüljenek, hogy gyorsan korlátozni lehessen a veszélyt jelentő emberek bejárását az iskola épületébe, és hogy tökéletesíteni lehessen a fenyegetések esetén alkalmazott eljárást. Konkrét törvénytervezetet nem tett közzé, de hozzátette: amennyiben a diák valóban előre bejelentette a támadást a TikTokon, akkor meg kell vizsgálni, hogy a támadás megelőzhető lett volna-e.

Néhány nappal korábban egy temesvári iskolában is agresszió történt: ott egy testnevelőtanárt vert meg egy ötödikes diák a bátyja és a szülei segítségével. Az iskola igazgatója szerint a konfliktus egy megjegyzésből indult ki, amelyet a diák a tanórán mondott. A tanuló bátyját és apját őrizetbe vették.

Ezt is kedvelheted