Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes részei az Alkotmánybíróság szerint
Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az Alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és más garanciákra vonatkozó rendelkezéseit – írja az MTI.
Az Alkotmánybíróság hétfői döntésével megsemmisítette a 2025-ös költségvetésről szóló törvény vonatkozó részét, illetve „az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás megállapítására és a nettó finanszírozás keretében történő levonására” részt, és emellett egy másik bekezdést is. Egyúttal alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a települési önkormányzatok által 2025-ben teljesítendő önkormányzati szolidaritási hozzájárulás összegéről szóló minisztériumi rendelet helyi önkormányzatot érintő sorát.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon reagált a döntésre. Azt írta: „Az Alkotmánybíróság tegnapi egyhangú döntése kimondta: az Orbán-kormány által az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. Igazunk volt. Évek óta ezt mondjuk. Számos bírósági pert megnyertünk. Az Alkotmánybíróság most pontot tett a vita végére.”
A főpolgármester szerint belegondolni is szörnyű, hogy az Orbán-kormány hány százmilliárd forintot vett el az önkormányzatoktól, köztük a fővárostól. Szerinte ezen a téren is orvosolnia kell az új kormánynak az előző vezetés bűneit. „Korrekt és mértéktartó partnere vagyunk a kormánynak, hogy elkerüljük a főváros pénzügyi összeomlását, és megalkossunk egy fenntartható és igazságos finanszírozási modellt a főváros és a többi önkormányzat számára” – írta Karácsony.
Korábban több bírósági döntés is kimondta, hogy a kormány által kivetett szolidaritási hozzájárulást törvénytelenül vonták el a fővárostól. Július végén a Fővárosi Ítélőtábla mondta ki, hogy az állam nem dönthet önkényesen a szolidaritási hozzájárulás mértékéről.
A szolidaritási hozzájárulás jogosságáról évek óta jogvita zajlik, az ügy az Alkotmánybíróságon járt, de az akkor nem nyilvánította Alaptörvény-ellenesnek az elvonás intézményét. Budapest ennek ellenére folytatta a pereskedést a kormány által kivetett szolidaritási hozzájárulás miatt, mert vitatja annak mértékét és a behajtás módját is. A pereket nemrég kormányrendelettel próbálta lezárni a távozó kormány.
Magyar Péter még májusban arról beszélt, be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak, ugyanakkor széles körű egyeztetést ígért.