Szódamúzeumnak ítélt közpénzt a Bethlen Alap, a kiállítás mégsem látogatható
Egy szlovákiai magyar politikus szódáról szóló kiállításra kapott 100 ezer euró, azaz mintegy 36,2 millió forint közpénzt Magyarországról, a tárlat azonban jelenleg nem látogatható, és még saját honlapja sincs.
Retkes János 2023-ban igényelt támogatást a nemzetpolitikai államtitkárságtól, hogy Szőgyénen létrehozza a „Csallóköz kincse, »ivóvíz« – Szikvíz múltja, jelene, jövője” című kiállítást. A pénzt megítélték, és a Bethlen Gábor Alapkezelő folyósította is.
A kiállítást a párkányi U. P. Broker Kft. készítette volna el egy erre a célra megvásárolt és felújítandó épületben. A cég 52 ezer euró, azaz mintegy 18,8 millió forint önrészt vállalt a romos egykori abc-épület renoválására. A felújított házat 2024-ben kellett volna átadni, a kiállítást pedig legalább tíz évig kellett volna működtetni.
Az interaktívnak tervezett tárlatnak azonban sem online, sem a valóságban nem találni nyomát. A háznál semmilyen jelzés, tábla nem utal kiállításra.
Retkes János szerint az épületben jelenleg is gyártanak szikvizet, ezt a kiállítás keretében be is tudják mutatni, ám a tárlat most nem látogatható. „A kiállítás elkészült, és megkezdte működését, azonban ezt követően az épület hátsó falán sajnálatos szerkezeti süllyedés történt, amely jelentős károkat okozott, és a kiállítás egy részét is érintette. A károk helyreállítását saját forrásból kellett elvégeznünk” – nyilatkozta Retkes. Hozzátette: hamarosan elkészülnek, a múzeum nemsoká kinyithat.
Honlap, e-mail-cím és telefonszám hiányában a kiállítás csak Retkesnél személyesen bejelentkezve látogatható. Azt állította, korábban már jártak ott diákcsoportok, ezt azonban az érintett iskolák cáfolták.
A részletes elszámolást a Bethlen Alaptól kikérték, de nem kapták meg, mert azt még az Alap sem kapta meg, így döntéselőkészítő anyagnak számít. Retkes sem kívánta elküldeni az elszámolást, indoklása szerint: „Mert nem.”
Retkes János korábban a Magyar Koalíció Pártja párkányi alapszervezetének elnöke volt, jelenleg a Magyar Szövetség tagja. A Fideszhez is kötődik, Facebook-oldala szerint részt vett a Terror Háza előtti hétvégi tüntetésen. Retkes János és családja a főszervezője a Felvidéki Magyar Bálnak, amelynek sokáig Kövér László egykori házelnök volt a díszvendége.