Trump megállapodott a dánokkal Grönlandról

által Christian M.
Trump megállapodott a dánokkal Grönlandról

Két új amerikai katonai bázis létesül Grönlandon

Az Egyesült Államok, Dánia és Grönland kedden, az ENSZ Közgyűlése idején New Yorkban írt alá egyezményt két új amerikai katonai bázis létesítéséről. A megállapodás értelmében a dán korona szuverenitása megmarad a világ legnagyobb szigete fölött.

Donald Trump amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésén tartott keddi beszédében kitért rá, hogy azonnal elkezdik a folyamatot egy nagyfokú katonai jelenlét létrehozására a megfelelő helyszíneken. Mette Frederiksen dán kormányfő kijelentette, a megállapodás jó az Egyesült Államoknak, Dániának és Grönlandnak is, Európáról és a NATO-ról nem is beszélve. Jens-Frederik Nielsen grönlandi kormányfő úgy fogalmazott, mindenki nyert az egyezséggel.

Az amerikai elnök hosszú hónapok óta fenyegetett gazdasági és katonai erővel, hogy megszerezze Grönlandot. Érvei szerint a sziget stratégiai fontosságú elhelyezkedése, az amerikai védelem és a kritikus ásványkincsek miatt. Trump agresszív mondatait sok kritika érte grönlandi, dán és európai vezetők részéről.

A mostani megállapodás a már meglévő, 1951-es kétoldalú egyezmény bővítése, módosítása. Az Egyesült Államoknak a világháború után még sok bázisa volt Grönlandon, de mára csak a pituffiki űrbázis maradt meg, amit tovább bővíthetnek. A déli csücsökben lévő Narsarsuaq és a keleti Mestersvig kaphat új bázisokat. Narsarsuaq mély vízű kikötővel és repülőtérrel rendelkezik, Mestersvig viszont egy eldugott helyőrség, amit a dán haditengerészet kutyaszános egységei használnak. Az új bázisok méretéről és használatáról a felek később döntenek.

Az egyezmény része, hogy NATO-n kívüli ország nem hozhat létre katonai létesítményt, illetve nem állomásoztathat katonákat a szigeten.

Nagyszerű kapcsolatunk lesz, egy biztonságos kapcsolatunk – mondta az aláírási ceremónia után Trump. Frederiksen szerint a szerződés mérföldkő a rég fennálló együttműködésükben. Felidézte, hogy 75 éve a két ország már aláírt egy egyezményt, de most sikerült egy még nagyobbat kötni, amely örökké tarthat. Szerinte az egyezség tiszteletben tartja a Dán Királyság területi integritását, illetve Grönland jogát az önrendelkezéshez.

Nielsen hozzátette, Grönland számára ez nemcsak egy egyezmény róluk, hanem egy egyezmény velük. Figyelembe veszi az embereket, jogaikat, lakóhelyeiket és fejlődésüket. Grönland számít az észak-amerikai biztonság és a transzatlanti biztonság szempontjából is – mondta a sziget miniszterelnöke. A szerződés értelmében Grönland a NATO része marad, ha függetlenné válik. A NATO egyik szóvivője üdvözölte az egyezményt, amivel biztonságot, stabilitást és együttműködést hoznak a régióba.

Ezt is kedvelheted