Az ünnepelt: Willem Dafoe a mindenható hajómágnás szerepében
Magyarországon is bemutatkozott Az ünnepelt, Miguel Ángel Jiménez filmje, amely Panos Karnezis azonos című regényéből készült. A főhős Marcos Timoleon néven szerepel, de nem nehéz felismerni benne Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnást. Willem Dafoe vastag szemüvegben, szinte rezzenéstelen arccal hozza a milliárdos családfőt, akinek már az is elég a körülötte lévők megfélemlítéséhez, ha kicsit tovább néz rájuk a kelleténél.
A film legnagyobb erőssége és egyben legnagyobb problémája is Dafoe: annyira uralja az egészet, hogy amikor nincs a képernyőn, rögtön érezni lehet a hiányát.
A történet háttere
A cselekmény azzal indul, hogy Marcos 18 éves fia repülőgép-szerencsétlenségben meghal. 1975-re a gyász a családja, a vagyona és leginkább a saját öröksége feletti megszállott kontrollmániává alakul. Ekkor rendezi meg 25 éves lánya, Sofia születésnapi buliját a magánszigetén, ahova gazdag barátok, politikai kapcsolatok és különböző napbarnított élősködők érkeznek.
A fényűző ünneplés mögött hamar kiderül, hogy Marcosnak egészen más tervei vannak. A fiú halála után Sofia maradt az egyetlen gyerek, akin keresztül biztosíthatja a család és a vagyon jövőjét, ezért különösen érdekli, hogy kihez fog hozzámenni. Nem örül annak, hogy a lánya egyre közelebb kerül Ian Forsterhez, a fiatal angol íróhoz, aki éppen Marcos életrajzán dolgozik.
Dafoe uralja a filmet
Dafoe a magyarországi bemutató előtt interjút adott, amelyben többek között arról beszélt, hogy nem készült külön a szerepre, mert a gazdag emberekről és az oligarchákról szóló történeteket nem bírná a gyomra. Ehhez képest tökéletesen hozza a mindenható üzletembert: nem játssza túl a figurát, pedig bőven lenne rá lehetősége.
Marcos hidegvérű, félelmetes karakter, akiben fel sem merül, hogy nem kellene a női alkalmazottak előtt meztelenül edzenie. Úgy kezeli a körülötte lévőket, mintha a személyzet, a családtagjai és a vendégei is a tulajdonai lennének. Az ünnepelt legjobb részei ezért nem feltétlenül azok, amikor történik valami, hanem amikor Dafoe egyszerűen beszélget valakivel.
A film gyengéi
A film éppen ott a leggyengébb, ahol Marcos karakterénél mélyebbre kellene ásnia. Az eredeti regény a férfi egész életét bemutatja, a film viszont szinte mindent lehánt erről, hogy egyetlen születésnapi ünnepségre koncentráljon. Ennek van előnye, mert klausztrofóbabb és feszesebb lesz tőle a történet, de közben Marcosból is eltűnik egy csomó minden, ami segítene megérteni, hogyan vált ilyenné.
A központi ötlet izgalmas: adott egy elképesztően gazdag és befolyásos férfi, aki egész életében megszerezhetett és irányíthatott szinte mindent, aztán rá kellett jönnie, hogy a saját halandóságával szemben a pénze teljesen értéktelen. Ha már a saját halálát nem akadályozhatja meg, legalább azt szeretné eldönteni, mi történjen utána. Csakhogy ennek az érzelmi súlya nem mindig érződik.
Sofia hosszú ideig főszereplőnek tűnik, különösen az Iannel kialakuló kapcsolata miatt, miközben valójában Marcos mozgatja a történetet. Amikor kiderül, mire készül a családfő, a film rejtélyének jelentős része eltűnik, és vele együtt a történet lendülete is.
Színészek és látvány
A színészgárdával nincs probléma. Vic Carmen Sonne jól működik a mindenható apja árnyékából kitörni próbáló Sofiaként, Emma Suárez pedig Marcos válófélben lévő feleségeként kapott érdekes szerepet. Christos Stergioglou a családfő régi barátját és orvosát alakítja, Joe Cole pedig kellően bizonytalan tényezőként mozog a család környékén. A mellékszereplők viszont sokszor inkább csak keringenek Dafoe körül.
Amit a történetben nem mindig tud megoldani a film, azt látványban nagyrészt pótolja. A Korfun forgatott mediterrán külsők, az athéni stúdióban felépített elegáns belsők és a hetvenes évek fényűző partijai néha már szándékosan valószerűtlenül szépek. Gris Jordana operatőr képei pontosan azt az érzést adják vissza, hogy ezek az emberek egy saját szabályok szerint működő világban élnek.
Az ünnepelt végül sokkal jobban működik egy rettenetesen gazdag, rettenetesen hatalmas és rettenetesen magányos férfi portréjaként, mint családi drámaként. A film azt szeretné, ha érdekelne minket, milyen következményekkel jár Marcos megszállott kontrollja a körülötte lévőkre, de ehhez túlságosan távol tartja tőlünk a szereplőit. Ettől még nehéz levenni róla a szemünket, de a szépség és a hangulat nem elég egy jó filmhez.
Az ünnepelt csütörtök óta látható a magyar mozikban.
