Szoboszlai a meccs végi dulakodásról: A fociban ez benne van
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligájában, a mérkőzés után azonban a vereségnél is többen beszélnek a csapatok közötti dulakodásról.
A lökdösődés a 92. perc után kezdődött, ekkor állítottak ki egy ukrán játékost, Nazarenkót, majd Szoboszlai Dominik és Cihankov mondogatott egymásnak. Cihankov már ugrott is, de előbb Kerkezt találta meg, majd néhány pillanat múlva már mindkét csapat ott volt egymáson. Néhány perc alatt sikerült lecsillapítani a feleket, Kerkez, Szoboszlai és Cihankov is sárga lapot kapott.
A meccs után nyilatkozatában Szoboszlai túl sok jelentőséget nem tulajdonított az esetnek.
„A fociban ez benne van. Kiraktunk mindent, a szerencse nem volt velünk, nem ment be semmi” – mondta a csapatkapitány, aki szerint Ukrajnának nem sok köze volt a második félidőben a mérkőzéshez, majd megint utalt a meccs végi jelenetekre. „Volt egy ilyen szituáció, de ez egy jó jel arra, hogy mindegy ki van ott, bele fogunk állni. Folytatni kell amit csinálni, és mellénk fog állni a szerencse” – mondta rövid értékelésében.
Marco Rossi azt mondta, hogy túl sokat nem látott az esetből, csak azt, hogy sok ember rohan egymásnak. Azt sejti, hogy Szoboszlait érte inzultus, amire reagált, és a magyar csapat is felvette a kesztyűt, aztán csak a káosz volt.