Sapka miatt zárták ki a dobogós Betlehem Dávidot és Fábián Bettinát az Európa-kupán

által Christian M.
Sapka miatt zárták ki a dobogós Betlehem Dávidot és Fábián Bettinát az Európa-kupán

Kizárták a magyar érmeseket a nyílt vízi Európa-kupán a sapkájuk miatt

Szokatlan körülmények között zárult a nyílt vízi Európa-kupa-sorozat: két magyar versenyzőt, a harmadik helyen célba érő Betlehem Dávidot és a második helyen végző Fábián Bettinát is kizárták a versenyből a sapkájuk nem megfelelő használata miatt. A sportolók az eredményhirdetésen már nem is vehettek részt.

A Magyar Úszó Szövetség beszámolója szerint a két úszó kísérő nélkül érkezett a helyszínre. A becsekkolásnál Betlehem Dávid a bíróktól kapott egy fehér sapkát, amelyen az európai szövetség szponzorának felirata szerepelt, ő pedig kézzel írta fel rá a HUN betűket. Fábián Bettina piros, HUN feliratú sapkáját szintén átengedték az első ellenőrzésnél.

A rajtnál a német technikai delegátus szólt Betlehemnek, hogy fordítsa meg a sapkáját, de ezt a sportoló már nem hallotta meg. Mint kiderült, a szponzorfeliratnak a bal oldalon, a HUN feliratnak pedig a jobb oldalon kellett volna szerepelnie, ezért a második körben piros zászlót mutattak az élen haladó Betlehemnek.

A szövetség szerint piros lap esetén a kizárt versenyzőt ki kellett volna szedni a vízből, erre azonban nem került sor. Fábián Bettinának piros zászlót sem mutattak, csak a verseny végén került a neve mellé a kizárás felirata.

A 10 kilométeres táv végén Betlehem harmadikként, Fábián másodikként ért célba, de mindkettőjükkel közölték, hogy a sapkáik miatt kizárták őket. A sportolók sem érmet, sem pénzdíjat nem kaptak.

Az úszószövetség szerint az Európa-kupa írott szabályaiban mindössze annyi szerepel, hogy a sapkának a World Aquatics, azaz a világszövetség standardjainak kell megfelelnie. A hivatalos indoklás szerint viszont a kizárás alapját a technikai értekezleten szóban elhangzott tájékoztatás jelentette. A sportolók óvást adtak be.

Ezt is kedvelheted