Pócs János fellebbez a parlamenti kitiltása ellen
Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője fellebbez az Országgyűlés elnökének kitiltó határozata ellen, miután Forsthoffer Ágnes három ülésnapra kitiltotta a parlamentből. A képviselő tudomásul veszi a döntést, de a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy csalt volna.
A házelnök szerint a képviselő magatartásával rendszeresen megzavarja az ülést, és több szóbeli, illetve írásbeli figyelmeztetés után sem változtatott a viselkedésén. A szankcionálásnál nem csak egyetlen esetet nevezett meg: a házelnök szerint a képviselő korábban számos alkalommal kapott figyelmeztetést az Országgyűlés munkáját zavaró viselkedése miatt, köztük hangos bekiabálások, videózás, világító szemüveggel videózás, bingózás, a Ház méltóságát sértő feliratok felmutatása, provokatív céllal könyv- és újságolvasás, rajzolgatás, tárgytól eltérés, valamint a teremből ki-be közlekedés közben a páholyban ülőkkel való hangos beszélgetés miatt.
Hétfőn Magyar Péter kérte a Házbizottság összehívását, mert szerinte Pócs János csalt az egyik szavazáskor. A fideszes képviselő azt állította, hogy nem működött a szavazógépe, és ezért nem tudott gombot nyomni, de a miniszterelnök szerint Pócs bent sem volt a szavazás közben az ülésteremben, és meg akarta téveszteni az ülést vezető Hallerné Nagy Anikót.
Pócs arról beszélt, hogy a Házbizottság ülésén Magyar Péter hangosan azt követelte, hogy örökre tiltsák ki őt a parlamentből. A képviselőnek azonban az fájt a legjobban, hogy csalónak nevezte őt a miniszterelnök. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozik, mert a csalás szándéka fel sem merült benne. „Soha életemben nem csaltam. Milyen szándék vezetett volna? Semmit nem változtatott volna, hogy eggyel több vagy kevesebb az igenek száma” – mondta.
Azt egy percig nem vitatja, hogy egyéb elfoglaltságai miatt késve érkezett az ülésterembe, de szerinte a körülötte ülő képviselők tanúsítani tudják, hogy nyomkodta a szavazógombot. Lehet, hogy túl későn nyomta meg a gombot, nem működött a szavazógépe, vagy a képviselői kártyáját nem dugta be jól, de ő mindössze annyit jelzett az ülést vezető elnöknek, hogy igennel szeretett volna szavazni a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös beszámolójánál.
Pócs házszabályellenesnek tartja, hogy a házelnök több külön esetet összefogott a büntetés kiszabásakor, de azt is kifogásolja, hogy nem mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok. Pócs szerint Magyar Péternél senki nem zavarja jobban az Országgyűlés működését, a miniszterelnök minden egyes ellenzéki felszólalást megzavar a bekiabálásaival, mégsem kapott még büntetést. Mint ahogy annak sem lett szankciója szerinte, amikor a tiszás Schummer Orsolya szavazott Csézi Erzsébet helyett, vagy amikor Kulcsár Krisztián Lezsák Anna anyját szidta.
„16 évig voltam kormánypárti képviselő, és tudtam elegánsan viselkedni. Nem vitatom, hogy ez most nem számít elegáns viselkedésnek, de amilyen a környezet, olyan a társaság” – válaszolta Pócs arra a kérdésre, hogy a jövőben változtat-e a magatartásán. Ha a miniszterelnök továbbra is félbolondnak, alkoholistának és drogosnak nevezi, akkor „amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten” – tette hozzá.
A képviselő a házelnök döntése ellen fellebbez, a jogorvoslatról a Mentelmi Bizottság dönt. Ha helyben hagyják Forsthoffer határozatát, akkor Pócs három ülésnapig egyáltalán nem léphet be az Országgyűlés és hivatalai épületébe, titkos szavazáson pedig a házelnök által kijelölt helyiségben részt vehet.