Nagy Ervin elmagyarázta, miért nem nyilvánosak a színházigazgatói pályázók nevei

által Christian M.

Nagy Ervin szerint a pályázók adatainak védelme miatt nem hozzák nyilvánosságra a neveket

„A pályázat tisztaságának megőrzése érdekében és a befolyásolás lehetőségének kizárása miatt kiemelten fontos a pályázók személyes adatainak védelme” – írta Facebook-oldalán Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár a Madách Színház és az Újszínház igazgatói pályázatainak kapcsán.

Múlt héten derült ki, hogy a Madách Színház igazgatói posztjára 7, az Újszínház igazgatói posztjára 16 pályázat érkezett. A pályázók neveit a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium nem hozta nyilvánosságra, a Telex kérdésére csupán annyit írtak, a kiválasztási folyamat a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott keretek és határidők szerint zajlik. Néhány név azonban így is kiderült.

A pályázatok körüli titkolózás azért keltett felháborodást szakmai körökben, mert az állami fenntartású színházak leendő vezetői lesznek az elsők, akiknek a pályázatait az újonnan felállított színházművészeti szakmai és eseti bizottság fogja elbírálni. A Madách és az Újszínház esetében tehát sokak szerint gyakorlatilag abból vizsgázik az új kormány, hogy hogyan áll a kulturális döntéshozatalok folyamataihoz.

A minisztérium múlt héten kiadott szűkszavú közleménye óta nem kommunikált az ügyben. Nagy Ervin keddi bejegyzésében azt írta, a hatályos jogszabályok és a pályázat adatkezelési tájékoztatója nem teszik lehetővé a pályázók neveinek nyilvánosságra hozatalát.

Tarr Zoltán minisztériuma korábban azt írta, hamarosan megkezdődik az érvényes pályázatot benyújtók vezetői kompetenciamérése, amit pályázók meghallgatása és a pályázatok értékelése követ. Azt azonban a tárca nem árulta el, hogy milyen cég és milyen szakemberek végzik majd a kompetenciavizsgálatot, hogyan néz ki ennek módszertana és folyamata. Ezzel kapcsolatban Nagy Ervin azt írta, „a vezetői kompetenciamérést most először pilot jelleggel vezettük be”, a céljuk pedig az, hogy „egy igazgatót a szakmai teljesítménye és a vezetői készségei alapján válasszanak ki”, a folyamat pedig „szakmai, tiszta és minden befolyástól mentes” legyen.

Nagy Ervin szerint a kiválasztási folyamat többlépcsős és átlátható. Először a szakmai bizottság ül össze a pályázati határidő lejárta után 30 nappal. Ebbe a bizottságba négy tagot az előadó-művészeti bizottságok, egy tagot a miniszter, egy tagot az intézményben foglalkoztatottak, egy tagot az intézmény szakszervezete, kettő tagot pedig a színház fenntartója delegál.

A bizottság megvizsgálja a pályázatokat, a jelentkezőket meghallgatják, majd szakmai véleményt adnak a pályázatokról. A végső döntést az illetékes miniszter, Tarr Zoltán hozza meg a bizottsági döntést követő 30 napon belül.

Nagy hangsúlyozta, a Fidesz az elmúlt években meghívásos pályázatokat írt ki, ők ezzel szemben nyílt pályázatot hirdettek, „mert meggyőződésünk, hogy az egyenlő esélyekkel induló verseny az, ami a magyar színházi élet fellendülését leginkább szolgálja. Ezt támasztja alá az eddigi színháztörténetben példa nélkülien sok, 23 beadott pályázat.”

Nagy arról is írt, már dolgoznak „egy új, korrektebb és átláthatóbb előadó-művészeti szabályozáson, melyhez kiváló alapot nyújt a Magyar Színházi Társaság által készített, több mint 200 szakember bevonásával írt javaslatcsomag.”

A Magyar Színházi Társaság (MSZT) kezdeményezésére májusban közösen tartott egyeztető fórumot több előadó-művészeti szervezet, köztük a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz), a MASZK Országos Színészegyesület és a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ). Az egyeztetésen megvitatták az MSZT által kidolgozott javaslatcsomagot is, amely többek között a finanszírozást, a minőségbiztosítást és a digitális jelenlét kérdésével is foglalkozott. A FESZ korábban szintén közzétett egy kulturális javaslatcsomagot Dologidő címmel, ebben többek között a tao és a kata visszavezetésére, a pályázati rendszer megreformálására és a kulturális vidékfejlesztési stratégia átalakítására tettek javaslatot.

Ezt is kedvelheted